Fellépők

Donnie Darko (filmzenelemez)
|
olvasói:
(0)
(Sanctuary)

A Donnie Darko című filmhez rögzített betétdal, a Mad World kései – ám annál nagyobb – sikerével ráirányítja a figyelmet a Michael Andrews által jegyzett filmzenelemezre, mely két évvel eredeti megjelenése után egy új cégnél végre normális európai terjesztést kap.


Michael Andrews még a nyolcvanas években, gimnazistaként alapította Origin nevű zenekarát Gary Jules nevű gitáros-énekes barátjával. Mire az Origin megjelentethetett néhány lemezt a kilencvenes évek hajnalán, az utóbbi már nem volt tag, de később még többször dolgoztak együtt, például Jules szólóalbumain. Andrews szintén gitáros-énekes volt különféle zenekaraiban, de mikor a kilencvenes évek végén a filmzeneszerzés felé fordult, már döntően zongorán komponált. Némi tévés munka után az első komoly mozis felkérése, Richard Kelly Donnie Darko című briliáns elsőfilmjének aláfestő zenéje is erről árulkodik: tiszta zongorahangok, illetve hetvenes évekbeli szintetizátorok uralják, hol klasszikus, hol indusztriál hatásokkal, hol valceres hangulatban, hol borzongató női vokálokkal, a nyolcvanas években játszódó történet romantikus, sci-fi és thriller elemeihez igazodva. A lemezre gyűjtött 16 darab egy-kétperces kis téma kellőképpen egységes és változatos, azonnal felidézi a kapcsolódó jeleneteket, és nyugodtan állítható, hogy ez az aláfestő zene elválaszthatatlan, kongeniális összetevője a filmnek. Akárcsak a film katartikus záró jelenetsorához készült betétdal: a Tears For Fears Mad World című 1982-es szintipop slágerének zongorára csupaszított, balladává lassított feldolgozása, melyhez Andrews a régi barátot, Gary Julest hívta énekelni (ebben az időben vették fel az énekes Trading Snakeoil For Wolftickets című második albumát, amire ez a lenyűgöző átirat szintén felkerült). Az eredetileg az Enjoy Records nevű független amerikai minicégnél megjelent filmzenelemez végén bónuszként szerepel a Mad World feldolgozás finom dobbal kiegészített verziója is - de így is csak 37 perc az egész.

A filmben több nyolcvanas évekbeli szám is megszólal (Echo & The Bunnymen: The Killing Moon, Tears For Fears: Head Over Heels, Duran Duran: Notorious, The Church: Under The Milky Way), a szokásos filmes dalhasználattal ellentétben valóságos narrációs elemként működnek, kapcsolódnak szövegükben és hozzájuk komponált jelenetekben központozzák a történetet, de ezek a filmzenelemezre már nem kerülhettek fel, mivel Kellyék ide már nem tudták megvásárolni az eredeti dalokat, olyan szűk költségvetés állt rendelkezésükre. Tulajdonképpen ez a kiadvány egyetlen hibája, de a kreatívabb hallgatók a mai kor technikai adottságaival persze simán elkészíthetik saját filmzenelemezüket, csupán a fenti dalokat (plusz a filmben szintén szereplő, de kevésbé hangsúlyos Joy Division-féle Love Will Tear Us Apartot) kell hozzáilleszteniük a hivatalos verzióhoz.


9/10
Déri Zsolt
2004.01.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2010. szeptember 3., péntek

Hilda
A Letz Zep a tribute zenekarok közül az, amelyik a kritikák és a rajongók szerint is a leghitelesebben adja vissza a Led Zeppelin egyedülálló stílusát és életérzését.
Tagok: túl az 1 millión
 
Copyright © 2010
Magyar Vendor Kft. az Est Media Group tagja.