Sztárparádés szereposztása és szélesvásznú látványvilága alapján ugyan kevesen gondolnák, de a Donnie Darko kis költségvetésű független film volt. Emiatt az ifjú rendező, az 1975-ös születésű Richard Kelly például nem is mindig használhatta azokat a betétdalokat, amiket eredetileg elképzelt, be kellett érnie egy-egy olcsóbb választással. Ez a kényszer végül a film javára vált: az Echo & The Bunnymen The Killing Moonja sokkal baljósabb nyitódal, mint a forgatókönyvben (és a Sundance Fesztiválon vetített munkaverzióban) szereplő INXS-féle Never Tear Us Apart, a kislányok táncjelentéhez pedig a Duran Duran Notorious című szuperfunkja sokkal pöpecebb, mint a forgatáskor használt Pet Shop Boys-féle West End Girls szintipopja, arról nem is beszélve, hogy ezekben az esetekben a bekerült dalok szövege is sokkal jobban – sőt szinte kísértetiesen – passzolt a film sztorijához. Az viszont, hogy a filmben felhasznált eredeti nyolcvanas évekbeli slágereket (Echo & The Bunnymen: The Killing Moon, Tears For Fears: Head Over Heels, Duran Duran: Notorious, Joy Division: Love Will Tear Us Apart, The Church: Under The Milky Way) már nem volt pénz a filmzenelemezre is megvenni, súlyosabb csapásnak bizonyult: a 2002 januárjában Amerikában független kiadásban megjelent korongra így csak Michael Andrews remek aláfestő zenéje kerülhetett, továbbá a Mad World című régi Tears For Fears-szám még remekebb feldolgozása a zongorista Andrews és az énekes Gary Jules előadásában. A film rajongói így kénytelenek voltak egyéb lemezekről vagy az internetről leemelni a hiányzó dalokat, aztán összeállítani és kisütni saját Donnie Darko filmzenelemezüket.

A Mad World feldolgozás két évvel később, 2003/2004 fordulóján listavezető sláger lett Nagy-Britanniában, és annak nyomán végre normális terjesztést kapott Európában is az addig csak importként hozzáférhető filmzenelemez, de hogy bővített, betétdalos verzió is szülessen belőle, ahhoz 2004 őszéig, a Donnie Darko rendezői változatának angliai bemutatójáig kellett várni (addigra az amerikai kereskedelmi bukásából kultuszhírének, DVD-jének és 2002-es sikeres brit mozipremierjének köszönhetően feltápászkodó film végre behozta az árát, és nemcsak az újravágásához lett elég pénz, de a dalok megvásárlásához is). A dupla kiadvány egyik CD-je változatlan formában megőrzi az eredeti filmzenelemez anyagát, a másikon viszont ott vannak a fentebb említett Echo & The Bunnymen-, Tears For Fears-, Duran Duran-, Joy Division- és Church-slágerek. Továbbá a Patrick Swayze által játszott new age guru gagyi reklámfilmecskéinek gagyi aláfestő zenéje (a film vágójától, Sam Bauertől és fivéreitől), egy Ave Maria (a „folyékony lándzsák” jelenetéből), a mozitermi beszélgetés és a végefőcím alatt hallható hátborzongató kórusmű (Steve Baker & Carmen Daye: For Whom The Bell Tolls), Cherita táncának aláfestése (Quito Colayco & Tony Hertz: Show Me). Plusz az INXS-szám, ami végül mégiscsak visszakerült a nyitójelenetbe (ezért sajnos több másik dal is helyet változtatott a filmben), és egy 1985-ös felvétel az azóta Hollywood egyik vezető filmzeneszerzőjévé, többek közt Tim Burton állandó munkatársává lett Danny Elfman néhai new wave zenekarától, az Oingo Boingótól (a Stay az egyik konyhai jelenet alatt szól az új verzióban). Sőt – rejtett bónuszként – ennek a lemeznek a végén is szerepel a Mad World feldolgozás, nehogy már csak amiatt CD-t kelljen cserélni!

Hogy akkor most már minden dal megvan-e? Nos nem, az eredeti mozifilmben a Halloween partyn bömbölő metálszám, a Proud To Be Loud sajnos eltűnt az új verzióból (és nincs is ott helyette semmi: egy buli zene nélkül!), viszont a rendezői változatba bekerült egy újabb nyolcvanas évekbeli popdal, Aimee Mann korai zenekarától, a Til Tuesday-tól a Voices Carry, ami Donnie szobájában szól a film elején – és ezt is hiába keressük a lemezen. De ne legyünk telhetetlenek: ez így is a XXI. század egyik legjobb filmzeneanyaga, a XXI. század egyik legjobb filmjéhez (a 2001-es moziverzióról van szó természetesen, nem a 2004-esről).


9/10