Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

Ben Harper And The Blind Boys Of Alabama: Live At The Apollo
|
Korunk egyik legsokoldalúbb dalszerző-előadó zsenije, a vérében fekete, fehér és indián ősöket egyaránt hordozó Ben Harper együtt turnézott a Blind Boys Of Alabama nevű gospel-énekegyüttessel.


Mindez még 2003-ban történt, s az ifjú gitáros-énekes meg a világtalan veterán dalnokok annyira egymásra találtak, hogy 2004-ben egy közös stúdiólemezt is rögzítettek (ami aztán 2005-ben két Grammy-díjat is nyert). A There Will Be A Light New York-i lemezbemutató koncertje - melyet az itt tárgyalt DVD mellett egy külön megjelent CD is dokumentál - a csodálatos Apollo színházban zajlott Ben Harper kísérőzenekarával és további kiegészítő zenészekkel, kimagasló, szerény és egymást végtelenül tisztelő muzsikusokkal, a lemez teljes anyagával, plusz három korábbi Harper-szólódallal, a végén pedig a csúcsponttal: egy tízperces Satisfied Mind improvizációval.
QQQQ

EXTRÁK

Fotógaléria és két dokumentumfilm: egy interjúkkal fűszerezett, próbákkal tarkított negyedórás „színfalak mögötti” és egy stúdióban rögzített tízperces „így készült a lemez”.
QQQ

2005 Hossz: 74 perc Kiadó: EMI Hang: angol 5.1 + DTS Feliratok: spanyol, francia, német
Dömötör Endre
2005.07.20
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 22., kedd

Júlia, Rita
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.