Arthur
|
olvasói:
10/10 (2)
Dudley Moore neve a szereplők listáján mindig biztosíték a jó szórakozásra. Az Arthur című vígjáték szintén nem okoz majd csalódást.


A színészóriás a maga 159 cm magasságával kiemelkedett a komikusok közül. 1935-ben született Essexben, Nagy-Britanniában. Tehetséges zenész volt, az oxfordi egyetemen zongorát tanult. Aztán jött a fordulópont az életében, amikor Alan Bennett producer felfedezte magának, és gyorsan szerepet is adott neki a Beyond The Fringe című tévékomédiában, ahol partnere lett Peter Cook. A közös szereplés olyannyira jól sikerült nekik, hogy együtt maradtak, és sokáig együtt szórakoztatták a közönséget.

Moore továbbra sem adta fel zenei tevékenységét, zongorakoncerteket adott, és filmzenéket írt. Emellett természetesen számos vígjátékban szerepelt.

Négyszer házasodott, majd vált el, két gyermeke született. Jó barátja, Peter Cook halála nagyon megviselte, társa lakását még hetekkel azután is hívta telefonon, csak hogy hallja Cook hangját az üzenetrögzítőn.


1999-ben megállapították, hogy Moore-nak Steele-Richardson-Olszewski szindrómája van, amely gyógyíthatatlan. A betegség hatására az agyban lévő neuronok elhalnak, tipikus tünetek a testtartás, járás kontrollálásának nehézségei, valamint depresszió, apátia stb.

Bátorságának és kitartásának ékes bizonyítékaként 2001-ben még személyesen jelent meg a Buckingham Palotában, ahol kitüntetést vehetett át. Sokan megrökönyödtek állapotán, de ez őt cseppet sem zavarta.

2002-ben halt meg, tüdőgyulladásban.


Az Arthur című film igazi kikapcsolódást és felhőtlen szórakozást ígér. Dudley Moore lenyűgöző hitelességgel formálja meg az alkoholista, munkakerülő felső tízezerbelit, aki családja vagyonát herdálja. Apja viszont ultimátumot ad neki; csak akkor kapja meg örökségét, ha feleségül veszi a számára „kijelölt” nőt.

Arthurnak természetesen nincs ínyére a dolog, viszont földönfutóvá sem akar válni. Kilátástalan helyzetén keseregve egy áruházban figyelmes lesz egy nőre (Liza Minelli), aki éppen egy nyakkendőt lop el apjának.


A dologból szerelem lesz, első látásra, amely talán felnőtt gondolkodásra és cselekvésre készteti az elkényeztetett playboyt. A történetet nem mondanám éppen szokatlannak, vagy egyedülállónak, viszont a kivitelezés, a színészi játékok és helyzetkomikumok megfelelő kárpótlást adnak. Ki kell még emelni Liza Minelli mellett John Gielgudot is, aki az élvhajhász agglegény komornyikját alakítja; 1982-ben ezért a játékért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

Akinek tehát nincs még programja vasárnap estére, az bátran válassza ezt a vígjátékot, garantáltan nem fog csalódni.
bj
2005.08.03
|
Arthur
amerikai romantikus vígjáték, 97 perc, 1981 Korhatárra tekintet nélkül megtekinthető
rendező:

Steve Gordon

2 komment|Szólj hozzá!
Csak az első néhány mondatban megszámlálhatatlan hiba van. :(. Alan Benett nem producer volt, hanem egyike a Beyond the Fringe című színházi (és NEM tévé) komikus revünek. További szereplők Dudley Moore, Peter Cook és Jonathan Miller. A Beyond the Fringe után néhány évvel kezdett Moore és Cook közös munkába, mint komikus duó, miután Moore műsort kapott a BBC-n, és vendégként meghívta Cookot, ám a közös szereplésük annyira jól sikerült, hogy Cook állandó szereplő lett, és nem mellékesen a műsort (címe: Not Only... But Also) jellegzetes humorával jelentősen a saját képére formálta.
Wikipédia a barátod...
maurice
|
2009-04-05 23:04:00
Sziasztok!
Nagyon régen nem vetítették ezt a filmet és nem tudom megszerezni sem!
Szeretném látni,van valami ötlet?
Papp Tímea
|
2008-12-14 17:38:46
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex
H
6
K
7
Sze
8
18:10
Az elveszettek földje
amerikai kalandfilm, 2009
18:20
Flört
ausztrál romantikus filmdráma, 1991
18:25
A hihetetlen család
amerikai animációs film, 2004
19:00
Sárkányok háborúja
amerikai-cseh kalandfilm, 2000
19:00
Vadászpilóták
francia akciófilm, 2005
Tagok: túl az 1 millión