- Elektronikus tánczenekar létetekre instrumentális rock kategóriában nyertetek egy Grammy-díjat 1998-ban a Block Rockin’ Beats című számotokért. Nem találtátok ezt viccesnek? 
 
Ed: - Tényleg vicces volt, de boldogok voltunk: az egy jó kategória, dicsőség megnyerni. Boldogok voltunk, hogy egyáltalán nyertünk egy Grammyt. Azóta már három is van nekünk belőle (a másik kettő már tánczenei – a szerk.). 
 
- Ha az a rockzenei Grammy nevetséges is, az kétségtelen, hogy rockközönség is elfogad és szeret titeket, simán elfértek azokon a nagy fesztiválokon is, ahol a rockzene az uralkodó. 
 
Ed: - Nem hiszem, hogy az emberek ennyire kategorikusan elkülönülnek a szokásaikban. Ha valaki rádiót hallgat, váltogat a csatornák közt, mindenféle zenét találhat. Az ilyen fesztiválokra járó emberek általában csak bulizni akarnak valami zenére, bármire, ami jó: ott és akkor saját értékén fogadják el, nincsenek előítéleteik. 
 
- Lenyűgöző a lemezeitek közreműködőinek listája: olyan zenekarokból kaptátok a vendégénekeseket, mint a Charlatans, az Oasis, a New Order, a Primal Scream, a Mercury Rev, a Flaming Lips, a Verve, a Bloc Party vagy a Klaxons, olyan neves rapperek szerepelnek nálatok, mint k-os, Q-Tip vagy Fatlip, sőt az utóbbi két lemezen már egy csomó feltörekvő, még kevésé ismert művésznek is lehetőséget adtok. Hogyan választjátok ki őket? 
 

Ed: - Ha tetszik a zenéjük, amit hallunk, felhívjuk őket. Megkeressük a telefonszámot a lemezborító hátulján, és felhívjuk őket. (nevet) 
 
Tom: - Néha a myspace-en vesszük fel velük a kapcsolatot. (nevet) 
 
- Vannak terveitek, kikkel dolgozzatok még együtt a jövőben? 
 
Ed: - Most még messze vagyunk attól, hogy ezt eldöntsük. De lehet, hogy senkivel. Lehet, hogy kipipáltuk már az összes összeközreműködőt, akivel dolgoznunk kellett. Hosszú és heves beszélgetéseket folytatunk arról, hogy kivel fogunk még együtt dolgozni, de senki nem jutott az eszünkbe, akinek feltétlenül kellene énekelni, vagy gitározni vagy bármi mást csinálnia a számainkban. 
 
- Melyek a mai mezőnyből a kedvenc lemezeitek, kik a kedvenc új előadóitok? 
 
Ed: - A Klaxons nagy kedvencünk, velük dolgoztunk is az új lemezünkön. A napokban újra meghallgattuk az albumukat, és továbbra is nagyon jónak találtuk, megvan benne a megfelelő energia. Ali Love is nagy kedvencünk. Meg a Midlake is (az előbbi egy fiatal multiinstrumentalista-énekes a londoni tánczenei színtérről, az utóbbi egy texasi pszichedelikus rockzenekar – a szerk.). Azok, akikkel az utóbbi időkben dolgoztunk, ők a legjobbak.  
 
- Az új albumotok, a We Are The Night visszakacsint a korai dolgaitokra? Ha jól tudom, használtatok hozzá hangmintákat is valamilyek kilencvenes évekbeli lemezetekről…  
 
Tom: - Én is olvastam valahol, hogy saját magunktól hangmintáztunk, de nem. Nem vettünk mintát semelyik régi számunkból. 
 
Ed: - Csak arról van szó, hogy ugyanazokat a szintetizátorokat használtuk, hasonló hangokat, hangszíneket, mint amilyeneket már használtunk. De nem, nem veszünk hangmintát saját magunktól. Az élet sokkal egyszerűbb lenne, ha úgy dolgoznánk! (nevet) 
 
- Az ifjú amerikai dalszerző-énekes, Willy Mason közreműködésével készült Battle Scars című számotok teljesen úgy a hangzik, mint a Police gitárosának, Andy Summersnek az 1987-es szólólemeze, az XYZ.
 
Tom: - Ezt örömmel hallom.
 
- Ismeritek azt az Andy Summers-lemezt? 
 

Tom: - Nem, de most már biztos meghallgatjuk. 
 
- Az új albumon van egy kakukktojás: a következő kislemezdalnak választott The Salmon Dance elég infantilis a Chemical Brothers eddigi sztenderdjeihez viszonyítva. Vagy ti nem tartjátok annak? 
 
Ed: - Nem hiszem, hogy az ember lehet túl infantilis. Kétségtelen, hogy amerre járunk, vannak, akiknek nem tetszik ez a szám, vagy nem érzik úgy, hogy illik egy Chemical Brothers-lemezre. De mi vagyunk az egyedüliek, akiknek joguk van eldönteni, mi kerülhet egy Chemical Brothers-lemezre. Csak mi ketten. 
 
- A folk és a pszichedelikus zene visszatérő elem nálatok. Számíthatunk még a jövőben tőletek olyan tízperces pszichedelikus elszállásokra, mint a Mercury Revvel készített The Private Psychedelic Reel volt egy évtizeddel ezelőtt? 
 

Ed: - Ezen a mostani albumunkon a Saturate és a Burst Generator például elég pszichedelikus… 
 
Tom: -… meg a We Are The Night is. 
 
Ed: - Igen, ezek mind elég pszichedelikusak. De nem akartuk őket annyira elszállttá tenni, azt szerettük volna, hogy hallgatható, érthető maradjon a végeredmény. Van egy finom határvonal, amin belül kell maradnia. Folk, pszichedelikus vagy elektronikus – nekünk ez mind „érzelmi zene”. Azt akarjuk, hogy zenénknek olyan érzelmi ereje legyen, mint a legjobb elektronikus zenéknek – vagy épp a legjobb folk zenéknek! Azért merülünk bele annyiféle zenébe, mert élvezzük, hogy különféle érzéseket keltünk vele. Azt hiszem, a zenénk erre való, és ezt teljesíti is. Sok minden változott nálunk az évek során, de a dolog kvintesszenciális része nem: a zene alkotása még mindig ugyanolyan tiszta izgalmat jelent számunkra, mint amikor az Exit Planet Dust albumot csináltuk 12 éve. 
 
 
 
interjú+ interjúfotók: