Lóg a ritmus (483.)
|
Barátok közt 483. március 31.-ig
Múlt heti lelkesedésem sorozatunk telét nem változtatta tündöklő nyárrá, hainkább gyorsan elfagyasztotta a reménykedés korai rügyeit. Akció egy szál sem, hacsak nem megint a lemaradt – amúgy szerdai – részben osztották a pontokat. Pedig a lehetőség többször adott volt a kalandhoz. Most jut eszembe! Eriknek kövér bokszjelenete is volt, de sikerült inkább viccesre satírozni a sztorit, mint ütősre. A heti csalódás most Gézát választotta, aki nem bírt a frissen feltámadt főpincérrel. Tilda katasztrofális.
A múlt heti Vanda-ügy túlfeszítettségét a héten nyugodni hagyták a kedélyek, hacsak, nem az egy film mián szerencsétlenül az enyészet martalékává lett szerdai epizódban tértek ki rá. És ezúttal az összes hiátust a héten eme fájdalmas esemény nyakába fogom varrni. Géza kezdi őrjöngve a hetet, eltűnt pénzéért Terkát téve meg egyszemélyi felelősnek, amit ordítással támaszt alá. A presszúra alatt Terinek hamar az eszébe jut jóságos Zsolti kedves társalgása, és Gézu már tudja, bajban van. Irány a presszó. Ez nem szóismétlés. Itt viszont van ideje lecsillapodni, ugyanis Zsolt éppen távol van. Szerintem a bankban. Nóra megkéri, majd nemleges válasz után lelki zsarolással rábírja Miklóst, vigyázzon Timire a nap folyamán, sürgős dolga miatt. Tilda és Pál jót keráltak, de evvel még nem zökkent vissza hitvesi világuk a körpályájára, és Palinak különben is szívműtéthez kell mennie. Tilda először barátnőinek, végül önmagának, majd később egy kis vita után Eriknek is megvallja, hogy szánalomból feküdt le férjével. De ne rohanjunk annyira előre, egyelőre csak Zsófinál tartunk. Erik nyomulással egybekötött, sunyi nyomozással jön rá Tilda tettére, aki nem győzi mentegetni magát, amiért lefeküdt férjével. Erik eztán kidobja Tildát, legalábbis úgy tesz, majd verekedéssel próbálja levezetni dühét, amit a kávézójában Zsolt nem enged. Ahogy Gézának sem, amikor az kicsivel elébb otthonában meglátogatja, és pénzét követeli.
 
Mivel a pénz eredete feltehetően piszkos, és Zsolt ült közös balhéjuk után, – nem mellesleg megemlítve a fogdával végződött gyémántcsempészeti-akciót is – a főpincér úgy gondolja, jogosan vette el Géza pénzét, aki rettentően dühös kedd végén. Az kiderült, ötmillió oka van erre. A szerda szinte teljesen elmarad, ugye, csak Erik kakaskodása az, ami megmenekül belőle. De evvel az estének még nincs vége, mert csütörtökön aztán Zsolt elviszi Eriket egy edzőterembe, ahol félig meddig legális módon levezetheti feszültségét. Kinéznek neki egy nagyobb darab őrzővédőt, akit egy vesztes meccs után Erik – a héten már gyakorolt sunyisággal – végül mégis letesz a padlóra. A lényeg a férfibüszkeség, és a felrepedt szemhéj. Ezalatt Pál is hazatér, egy teljes napot kihagyva apja komplikációja miatt, amiért bőven kárpótolja őt felesége másnap reggel, egy újabb, ezúttal szívből jövő keféléssel. Pali egyből a kávézóba siet Imrét tájékoztatni, hogy végre nem szánalomból dugott, őt neje követi, aki Zsófiával osztja meg élményüket. Itt értesül Erik „hőstettéről” is, ami Zsófi szerint elég indok arra, hogy felejtős-pályára állítsa, ezúttal a szobafestőt. Tilda egyelőre nem tud választ adni a szívét megosztó kérdésre. És már majdnem péntek végénél is vagyunk, ne felejtsük, ez amúgy is rövid hét volt, amit én slankítottam tovább! Azonban ügyes kronológiai szerkesztéssel úgy intéztem, hogy ne legyen vége még. Térjünk vissza Gézához, akiről annyi derül ki, hogy szerdán sikerült zöld ágra vergődnie Zsolttal, aki hitelezni fog neki egy autóhoz, amivel elindulhat a személyfuvarozói pályán. Remélem Géza örök időkre megtanulta, hogy, ha van pénze, akkor nem kölcsön kell kérni, hanem elkölteni azt, mondjuk gépkocsira. Mindegy, ő akkor is örül. Vilmosban a hét elején megszólal a Magdolna közeledtét jelző vészharang, ami ara készteti, hogy kiélje utolsó szabad perceit, ezért Terikével kirándulni megy, a már elsőre is dévaj hazugságnak tűnő csipkebogyó-szedés indokával. Ennek eltévedés, majd az ezzel járó jogos késés lesz a következménye, amit Zsolt verbálisan kíméletlenül elporol a takarítónő-helyettesen.
 
Vilmos ezt nem hagyja szó nélkül, és a munkahelyi hierarchiára fittyet hányva megvédi Terkát főnöke előtt. Miklós Klaudiától tudja meg, hogy Nóra halaszthatatlan munkája tulajdonképpen a pasizás, amit egy ebéd keretében gyakorol az üzletasszonynál. Ez éppen annyira felháborítja Miklóst, mint amennyire később megnyugtatja, ugyanis lassan formálódó véleménye szerint Klau protezsáltja csakis unalmas egy fráter lehet. Ezúttal hibázik, Nórának bejön a partner, amiből kerekedhet egy új szereplő, és érdekes események, hajrá! Emma és Kristóf sorsa váratlan fordulatot vesz, mikor a fiút erőszakkal kilakoltatják albérletéből. Gyors döntéshozatali mechanizmust követően Krisi először Andrisékhoz, majd onnan egyből, és végleg Kingáékhoz költözik. Nóra az áldását adja a helyzethez, de Noémi eszement hülyeségeket vág a fiatalok fejéhez, amitől még Emma is megijed, ezért aggodalmában felkeresi Orsolyát, és figyelmezteti őt lánya zaklatott állapotára. Orsi komolyan veszi a helyzetet, és kanadai üdülést javasol Noéminek, aki visszautasítja a mindannyiunk számára ragyogó lehetőséget. Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a precíz beállítás ellenére a pénteki rész vége is lemaradt, ám amit még elcsíptem belőle, ígéretes volt. Vilmos otthon próbálja szép szavakkal balzsamozni Terike megbántott lelkét, és Zsolt stílusát védelmezi, mikor megbotlik az asszony szája, és elrebegi, hogy Zsolt bizony meglopta vilmos fiát! Képzelem, mi következik, remélem, nem rosszul!
háopépé
2008.04.03
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.