Borat után egy újabb kazah hódította meg az Egyesült Államokat. Timur Bekmambetov rendező nem kevésbé őszinte és könyörtelen, mint bajuszos földije, de szerencsére kicsit jobb a stílusérzéke.
Az Éjszakai őrség és Nappali őrség című orosz sikerfantasyk rendezője ígéretével ellentétben nem készítette el a trilógia záródarabját (Hajnali őrség), inkább szépen bepakolta egy bőröndbe ötleteit, és meg sem állt a tengerentúlig, ahol tárt karokkal és egy komoly utómunka-stúdióval várták őt az amerikai filmipar mesteremberei. Timur és új csapata csavaros és látványos akcióthrillert készített, mely olyan bátran állítja egymás mellé az akciófilmes stílusjegyeket, mint a moszkvai építészet az ortodox templomokat és a lakótelepeket. Mire a Wanted fiatal főhőse, Wesley Gibson (James McAvoy) kitanulja a már-már természetfeletti erőkkel operáló bérgyilkosság mesterségét, a néző egy sor misztikus hiedelemmel, úttörő vizuális effekttel, hibrid figurával és öncélú törés-zúzással szembesül, így a végén már gond nélkül nyeli le a sokadik fordulatot, mely természetesen újabb és újabb képi orgiával párosul.
A rendező Andrzej Wajdától Eli Rothon keresztül John Woo-ig szinte mindenkit megidéz, de mindezt olyan kompromisszummentes lelkesedéssel teszi, hogy még az is beleférne, ha Vlagyimir Putyin kiugrana egy matrijóska babából és a nürnbergi per jegyzőkönyvének felolvasása közben eltáncolná a Szombat esti láz valamelyik csúcskoreográfiáját. E helyett „sajnos” be kell érnünk azzal, hogy Angelina Jolie egy Zsigulival belerepül egy száguldó vonatba - mintegy megkérdőjelezve a nyugati kultúra fölényét a keleti sufniromantika felett.

Wanted
amerikai akciófilm, 100 perc, 2008
Egy szürke irodakukacból hirtelen világbajnok bérgyilkos válik. Az éjszakai őrség rendezője ezúttal amerikai utcákon parádéztatja hőseit.
rendező:
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. június 26.
Bemutató: 2008. június 26.
3 komment|Szólj hozzá!
A képregényt olvassátok el, ezerszer jobb a sztori! Kb az elejét, a végét, meg hogy a golyók mindig betalálnak, ennyit adaptáltak a filmbe. Ezt a hülye szövőgépes dolgot honnan szedték? a képregénybennincs ilyen
y
|
2010-08-24 01:54:13
sztem jó film. Mér a pókember vagy a szupermen vagy mittom én az se számítógépes világba van -.- Mér pókemberbe a Parker egy csóró diák volt megcsípte egy pók azt ide-oda lőtte a pókhállót azt hős lett az is.
Nah ennyi, és szerintem jó film
Nah ennyi, és szerintem jó film
x
|
2009-08-08 13:37:51
Ritka rossz film... Jolie miatt gondoltam, h csak nem fogad el rossz forgatókönyvet, de tiszta Matrix koppintás csak sokkal, de sokkal rosszabb kivitelben. Ott még reális volt, hogy egy számítógépes világban történnek ilyenek, de itt? Ráadásul ez a "lúzert kihozzuk a mindennapjából és hőst csinálunk belőle 1-2 hét alatt..." Tiszta Matrix.
Ahogy látom több embernek tetszett, szóval valószínüleg ízlések és pofonok, de sok helyen már csak nevetni lehetett rajta :( Sajnálom, pedig reméltem jó lesz.
Én nem tudom ajánlani, még dvd-n sem (én azon láttam). Tényleg kár.

Bacsy
|
2008-12-20 19:29:05
Új hozzászólás
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek