Rákbetegség következtében elhunyt Michael Crichton író és filmes, a Jurassic Park című bestseller szerzője és a könyv alapján készült film, illetve a Vészhelyzet című sorozat forgatókönyvírója.
Crichton Los Angelesben távozott, 66 éves volt. Írói munkássága mellett a filmvilágban is ismert névnek számított, olyan filmek forgatókönyvét jegyezte, mint például a Zaklatás, de ő volt az egyik „kreátora”, kiötlője és rendszeres forgatókönyvírója a Vészhelyzetnek is.
Az író Illinois államban, Chicagóban született, de a New York állambeli Roslynban nőtt fel egy újságíró fiaként, aki mindig is arra bátorította, hogy élje ki írói szenvedélyét. Fiatalon otthagyta a Harvard Egyetem angol szakát, helyette bejárta Európát, majd visszatért Massachusettsbe, ahol orvosi tanulmányokat folytatott a Harvard orvosi karán.
Korai munkáit Jeffery Hudson álnéven írta, majd a hetvenes évek elején felhagyott az orvoslással, Kaliforniába költözött, ahol belekezdett saját regényei megfilmesítésébe. A nagy áttörést a Feltámad a Vadnyugat hozta el számára: a Yul Brynner és James Brolin főszereplésével készült filmnek forgatókönyvírója és rendezője is ő volt.
Chrichton további művei íróként és forgatókönyvíróként Az Androméda törzs, a Twister, a Kongó, A nagy vonatrablás és a Jurassic Park-filmek, rendezőként pedig többek közt olyan filmek köthetők a nevéhez, mint A 13. harcos, Az igazság törvénye, a Gyilkos robotok és A nagy vonatrablás.
A bestselleríró-filmrendező ötször nősült, házasságaiból egy gyerek született, egy Taylor nevű lány. Rajta kívül Crichtont utolsó felesége, Sherri Alexander gyászolja.

Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek