Family Guy
|
Amerikai animációs sorozat, 1999
Comedy Central, hétfő-csütörtök, 22.25h, péntek, 15h-16.25

Az 1999-ben indult Family Guy – ha már a családról beszélünk, A Simpson család közeli rokona, hiszen egy hasonlóan idióta és beképzelt, mindig mindent elrontó, elhízott családfő és a nála többnyire jóval okosabb rokonainak történetét ismerhetjük meg benne, ráadásul a szereplők itt is sárgák.
A hangvétel azonban egy kicsit más: ez nem a felnőttekre is kikacsintó, de a gyerekek számára is élvezhető poénkodás, hanem a teljes abszurditás – nehéz is elsőre hová tenni a Family Guy-t, de hamar megszerethető, egy idő után pedig kifejezetten addiktív.
 
Adott egy ír–amerikai katolikus fizikai munkás apa, a buta és kövér Peter, egy nála sokkal előkelőbb családból származó feleség, Lois, két, egymásra nem sokban hasonlító tinédzser gyerek, valamint egy mutáns kisfiú, Stewie, aki kifejezetten ördögi teremtmény, hihetetlen szexuális érdeklődéssel, és meglepően kifinomult beszédstílussal. Igaz, őt csak Brian, a két lábon járó, hasonlóan választékos nyelvezetű kutya érti meg és veszi komolyan, pedig a gyermek komoly terveket sző a világuralomról és Lois megöléséről. 
 
Reméljük, ez utóbbi mondat elég szemléletesen érzékelteti a sorozat rendkívül szokatlan, de nagyon eredeti humorát, hiszen a gegek többnyire a legváratlanabb irányból érkeznek. Ráadásként bőven akadnak szórakoztató mellékszereplők – szomszédok, iskolatársak és kollégák, a vendégszereplőkről nem is beszélve. A tervek szerint A Simpson család példáját követve nemsokára a Family Guy is (újabb) egész estés mozifilmben teljesedhet ki – a rajongók nagy örömére – egy kevésbé ismert film ugyanis már készült 2005-ben, Stewie Griffin: The Untold Story címmel. 
 
Tudtad? 
 
- A szériát kétszer is leállították, egyszer egy, egyszer három évre, ám példátlan módon mégis sikerült „újraéleszteni”. Ez részben az online petícióknak volt köszönhető, de még inkább a kimagasló DVD-eladásoknak, amelyek sok rekordot döntöttek. 
 
- A Griffin család címe: 31 Spooner Street, Quahog, Rhode Island. 
 
- A sorozatot a következő országokban tiltották be: Indonézia, Tajvan, Vietnam, Irán, Dél-Korea, Dél-Afrika és Malajzia – eddig. 
 
(Forrás: EST.TV Magazn)
 
2009.02.20
|
Kelemen mihály tanulj meg írni
Hajni1020
|
2011-01-08 16:01:28
Mindig nézem!!!
Mert zsírXDXDXDD
Emma35
|
2010-07-07 20:05:13
Nekem Brian a kedvencem!!!
srácXD
|
2010-07-07 20:03:47
Sztem naon jo kis sori!!!!:)))))
Hajni1020
|
2010-07-07 20:03:00
Ez a sorozat nagyon vitszes.
Kelemen Mihály
|
2010-01-28 20:31:04
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 9., csütörtök

Abigél, Alex
H
6
K
7
Sze
8
18:10
Az elveszettek földje
amerikai kalandfilm, 2009
18:20
Flört
ausztrál romantikus filmdráma, 1991
18:25
A hihetetlen család
amerikai animációs film, 2004
19:00
Sárkányok háborúja
amerikai-cseh kalandfilm, 2000
19:00
Vadászpilóták
francia akciófilm, 2005
Tagok: túl az 1 millión