(A)Lex Luthor (514.)
|
Barátok közt 514. január 26-ig
Lehetett volna lator is, de így képregényesztikusabb. Képregényszerűbb, most alkottam. Családi elfoglaltságok miatt – mert megtudtam, ilyen is van – ismét kétheti történetzuhatagot öntök a sorozatfüggő palántákra, ami nem képzavar. Sajnos Nikoletta titka nem olyan horderejű, mint amire számítottam, de azért súrolja a valószínűségi rátát. Csabi hazatértével egyből akciózni kezd, de a két hét mérlege egyelőre a negatív tartományban egyensúlyoz. Tildáék mesebeli szerelme e rövid idő alatt kifordult önmagából, és szakításpróbát gyakorol. Vilmosék meglepően nyugodalmasan vészelik át e jelentős intervallumot, csak Botond első etapja nehézségekkel teljes. Miklós szánalmas színjátékára végre fény derül, de még ennél is szánalmasabb lesz Géza lakás-érdekvédelmi tevékenysége. László jelentőset alakít, de házasságát, úgy tűnik, nem lehet már megmenteni. Alex visszatér, hogy learassa a, khm, babérokat…
Noémit gyorsan leírom két hétre, mert csak egyet cselekszik, de az is éppen elég. Majd beszél az Alexszel, ennyi. Miklós története sem bővelkedik akcióban, ő másfél hete elvonult műtétre, ami azóta jól sikerült, de állapota egyelőre még a kórházi ágyhoz szegezi. Miklós még kórházi kezelése előtt felkereste apja sírhelyét, hogy erőt merítsen, ekkor fedezik fel Nórával, hogy valaki folyamatosan gondoskodik annak rendben tartásáról, így egy új cselekményszálat kezdenek el gombolyítani. Legalább is Miklós, akit nem hagy nyugodni e tény, és megbízza Alexet, hogy érdeklődjön a külföldön élő Berényi féltestvér (Ágnes) után, akiről már régen nem hallottunk. (Őt még Kata kutatta fel.) Fontos momentum viszont, hogy András véletlenül értesül Timike beavatatlan dadusától Miklós betegségéről és Timike jóllétéről, ami azonnal elméletgyártáshoz vezet. Annyira, hogy végül Klaudia és András távollétükben átkutatják Nóráék otthonát orvosi dokumentumok után, így derítve ki Miklós rákbetegségét. Andris jelentős zuhanást produkált a becsülettőzsdén, bár ezúttal öccsét féltve cselekedett, nem úgy, mint Klaudia. Alex ügyintézése közben figyel fel a főmérnök Ági említésére is, így Klaudiával ők is kilátogatnak a temetőbe, és hasonlóan megdöbbennek. Információszerzésben azonban jobbak, kiderítik, hogy minden kedden egy fiatalember gondozza a sírt, így biztosak lehetünk abban, hogy a jövő héten már mi is többet fogunk tudni, akció tervbe véve. Géza bosszútréfája olyan jól sikerül, hogy Botond első pár napja avval telik, hogy égen-földön bizonygatja heteroszexualitását a sokak által gyanúsan méregetett férfi-hívások sokasága miatt. Magdus nagyanyó megdöbbentő modernséggel tolerálja unokája lehetséges buzizmusát, bár szerinte le kell vele menni az orvoshoz, aki felír majd egy tablettát! Azt mondja, már biztosan gyógyítható. Mintegy harminc év lemaradása van a tudományok nyomában. Géza minden fronton tagad, és csak Kinga gyanakvásának enged, mikor elnézést kér családtagjaitól és az érintettől bugyuta tréfája miatt. Ha azt nézem, mióta házas, Gézu elég jól áll a házastársi hazugság-bingó versenyen. Vilmos nagyjából csak a tévéjével törődik, hirtelen nem is jut eszembe komolyabb alakítása e két hét alatt. Ami nagyon fontos. László egy megértő üzleti partnerre akad a dekoratív Adrienn személyében, aki egy hosszasabb beszélgetés után máris sima partnere lesz a megkeseredett nyavalygónak. Bizony, szállodai baszá s!
 
Erről az izgalmas témáról kanyarodjunk le Csabi felé, akit mindenki felkent pszichológusként kezel, holott iskolájául csak az életet mondhatja magáénak a megfáradt lelkek gyógyítója. Miután apja bevallja neki kifogásolható cselekedetét, egyből látja, hogy otthon nagy a baj, ezért elhatározza, hogy marad egy kis ideig. Még egy hülye a csapatban, brávó! Első próbálkozásképp külön-külön próbál meg beszélni a házastársakkal, és hatni józanabb felükre, majd a nyilvánvaló kudarc után összehoz egy csúcsértekezletet, ami eleinte a kívánt úton halad, de a harmadrangú utak kereszteződésénél kisiklik a szekér. Ez szépre sikeredett. A család többi része, akiket itt Imréék képviselnek, csendesen asszisztál a rendrakáshoz. Mint némi izgalom után kiderül, Csaba nem intim kapcsolatba keveredett élete korábbi szakaszában Nikivel, hanem annak rehabilitációs mentora volt, de Imre, aki többször is újrakezdte életét, megbocsátja a lánynak korábbi titkolódzását és előéletét is. Sajnos ennyire futotta a várva várt izgalmaktól. Előkerül mellékszereplőként Miklós betörő haverja is, aki Gézát keresi meg, hogy él-e még egykori munka ajánlata, ugyanis pénzszűkébe keveredett új barátnője jóvoltából, így most taxis kollegaként újraaktivizálódik. Géza mindenáron meg szeretné tartani lakását a házban, ezért úgy dönt, bevállal egy balhét, de szigorúan csak ingatlan-beruházási célból, ezért ha ugrik közben a pecó, ő sem vállal kockázatot. Mivel Gézáék lakásának feltételezett vevője éppen a szerződést jön hamarost kitölteni, egy gyors cselekvési tervre van szükség, elmondom, mi lett az! A két csökkent képességű egyed azt találta ki, hogy megzsarolják az illetőt a felesége előtt, egy kitalált kapcsolattal, így taszajtva a semmibe a házasságot és vele a vételi szándékot. És Géza tényleg megcsinálja! Először megpróbál Határozott Uram lelkiismeretére hatni, aki még nem felejtette el Géza korábbi próbálkozását, és még erősebben tartja magát szándékához. Mikor áldott Gézunk a fenyegetéssel próbálkozik, kiröhögi, és véleményt formál taxis fiúnk vélhető házasságáról. A szerződés kitöltetik, bár az ügyvezető tartós távollétére hivatkozva nem emelkedik jogerőre, és az aláírás még biztosan várat magára. A hír hallatán Géza újból hívja a bűnözői életvitelt hivatásként folytató emberünket, mert újbóli lehetőséget lát a lakásvédelmi cselekvésfronton. Emma pedig Alex fronton. Miután András és Alex kapcsolata harmonizálódott, – olyannyira, hogy már-már barátinak is tekinthető Andris finom smúzolása miatt – Noémi tesz róla, hogy ez megváltozzon. Mivel Emmának apabosszantó első hete van, több dolgot is kitalál András sztrókjának elősegítéséhez, elsőként egy robogó vásárlást, másodszorra pedig egy jótékonysági aktnaptár-szereplést, amikről Alex beszéli le gyors hatékonysággal. Mikor Ali Noéminek kritizálja a gyerekként viselkedő barátnőt, az elejt egy megjegyzést Emma egzisztencia-, és becsületmentő lépéséről, ami nem hagyja nyugodni az öreg zenészt. Emma megköszöni barátnőjének a közbeavatkozást, aminek köszönhetően új hazugságot kell kitalálnia. Evvel szemben másképp dönt, és mindent elmond Alexnek, aki nem elégszik meg a történtek csendes eltusolásával, és elégtételre szomjazik.
 
Hogy aztán öreges libidója dönt-e, vagy a leggonoszabb bosszúvágy, egyelőre nem derül ki, de mikor Emma távozna, ő korábbi csókjuknál folytatja történetüket, sőt a tini boszorkány további lépései elől sem menekül már. Drámaian záródik az első hét. A jó forgatókönyvírók semmit sem bíznak a véletlenre, és András dühös látogatásával kezdik a hetet, aki harcos csengetésével éppen az ágy felé vezető csóksztráda építését zavarja meg. Végül is főmérnök, nem igaz? Csak a várakozással elégedetlen lakásvásárló türelmetlen sürgetését továbbítja, megtoldva egy pici tulajdonosi rosszallással, az elfelejtett megbeszélés miatt. Ekkor születik meg a szerződés Gézáék lakásáról, majd eztán következik be Emma ágyba cipelése is, ami szenvedélyesre, de rövidre sikeredik, elvégre a lánya holléte miatt aggódó apa gyanakvását is el kell még simítani. Alex a Rózsába siet, Emma meg felhörpint egy kis vodkát álcázási szempontok miatt. Míg András éppen Alex véleményét kéri ki a gyereknevelésről az udvaron, akkor bukkan fel a kapatosnak látszó, egyetemi buliról érkező nagylány a kapuban, ügyesen leplezve a korábban történteket. A reggeli másnaposság produkálás teljesen hihetővé teszi a védő sztorit, így Emmának elég már csak a jövőre koncentrálnia. Azt találja ki, hogy biztonságossá téve kapcsolatukat, gyorsan szerez egy szerelmi bérleményt a környéken, amihez Alex is szerelmes áldását adja, miután egy csomó buta ötletet – köztük a teljes bevallást – már a kukába dobtak. Ez eléggé érdekes lesz majd, főleg mikor napvilágra kerül. Azt a hét végére sem sikerült megállapítanom, hogy Emma Alex bosszújának az eszköze-e, vagy a butaságáé. Tilda és Erik gyorsan leépítették kapcsolatukat egy harmincéves, alkoholgőzben eltelt élettársi együttlét színvonalára, annyira, hogy Erik Szegeden képzeli el új életét, minél távolabb a Kertészéktől, csak éppen Tildának felejt el a kettőjük sorsát alapjaiban meghatározó tényről beszámolni, aki végül egy hirdetési újságból fejti meg a jövőt. Mivel a Zsófinak kedveskedő Zsolt meghívta őket vacsorára, ezért a vitát idegenben folytatják olyan vehemenciával, hogy az étkezés közepén Zsolt kénytelen kettéválasztani a társaságot, hogy fejmosással oktassa ki Eriket jó illemből, majd végül a hiábavalóság okán egyszerűen kirúgja az idegesítő párt a szerény rendezvényről. A (vacsora)csata otthon sem enyhül, míg végül az kristályosodik ki a hét végére, hogy Erik mindenképpen távozni akar a fővárosból, míg szerelme őszintén maradna az ismerős környezetben. Jut eszembe!
 
A Novák-házaspár sikertelen béketárgyalása után Orsolya úgy dönt, folytatja a régebben Laci kívánságára abbahagyott hastáncozást, míg az egykori főpostás sem tétlenkedik, és újra felveszi a kapcsolatot az őt folyamatosan kereső Adriennel. Ezt el is mondja Csabának, még akkor is, ha az első „hivatalos” randi el is marad egy közúti baleset miatt. Csabi a randi-halasztásban az esélyt veszi észre a házasság rendbe hozására, és az eszébe is jut valami, csak nekem nem, hogy mi volt az, vagy csak a jövő héten mondja majd el. Én biztosan. Azt hiszem, már csak Gézáék végső akciója van soron, bár ez irányú véleményem még változhat, hirtelen memóriabővülés okán. Mivel a vevők jönnek megnézni leendő lakásukat, Géza és Jani (legyen ő a betörő, így emlékszek) rettentő fifikás ötlettel áll elő. A lakásnézés egy óvatlan pillanatában Kinga sms-t küld férjének, aki Janival és egy hegedűvel a szomszédos Berényi-lakásban tartózkodik, és a jelre megszólaltatja az említett hangszert. A bosszantó kornyikáláshoz a biztonság kedvéért hozzáadják még a tehetséget támogató, de el nem viselő apa portréját, kit Jankó alakít meggyőzően, elérve evvel a valószínűtlenségi hányados csúcspontját, és azt is, hogy az eddig oly határozott vevők elálljanak korábbi szándékuktól. A lakás egy időre megint felszabadult, ami elég indok ahhoz Gézának, hogy fontolóra vegye az illegalitásban szerzett magas jövedelem, és a vele járó kockázat aránypárját, még akkor is, ha Magdi előre aggódik az újdonsült cimbora fedhetetlenségét illetően, és ennek megfelelően figyelmeztet is. A legvége most véletlenül nem rémlik, de remélem, hogy benne van valahol, ha más nem, a legeleje lesz belőle, kisvártatva.
háopépé
2009.02.10
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 23., szerda

Dezső
18:10
Ez mind megtörtént útban a Fórum felé
angol-amerikai vígjáték, 1966
18:15
Elvis és Anabelle
amerikai romantikus filmdráma, 2007
18:30
A fivéreim
ír filmdráma, 2010
19:05
Ilyen az élet
amerikai romantikus vígjáték, 2010
19:15
Amazon
francia-spanyol kalandfilm, 2000
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.