AXN, szombat, vasárnap, 17h
Lehet, sőt valószínű, hogy a Futótűz vadnyugati romantikája elsőre kissé idegen lesz a hazai nézőknek, de emlékezzünk, a Dallas vagy a Dinasztia családregénye sem volt túl életszerű kis hazánkban – aztán milyen népszerűek lettek.

A Futótűz felépítését nézve ugyanis klasszikus szappanopera modern vadnyugati környezetben, rivális famíliákkal, sötét családi titkokkal és több nemzedéket átívelő ellentétekkel – a tét azonban nem az olaj, hanem a lóverseny világának monopolizálása, a célcsoport pedig jóval fiatalabb, mint annak idején Jockey Ewing rajongótábora volt, de nem feltétlenül tinisorozatról van szó – viszonyításként mondjuk úgy, hogy ez a Narancsvidék vidéki verziója.
Ebbe a cowboykalapos, naplementés világba csöppen a nehéz sorsú Kris Furillo, aki fiús neve ellenére egy gyönyörű lány. A lázadó természetű Kris kisebb és nagyobb stiklijei miatt – például egy autólopás okán – nevelőintézetben töltötte gyerekkora egy részét, ám egy jó szándékú nevelőtisztnek köszönhetően feltételesen szabadlábra kerül, és munkát kap a Raintree farmon, a Ritter családnál. Ritterék valaha a lóversenyzés krémjéhez tartoztak, ám ma egy győztes ló is a túlélést jelentené a farmnak.
Kris legjobb barátja hamarosan egy ló lesz, Futótűz, akit a lány ment meg a vágóhídtól és aztán elválaszthatatlan társakká válnak, olyannyira, hogy a telivér senki másra nem is hallgat – de hamar jelentkeznek a komplikációk, rivális tinilányok, hormonok fűtötte srácok és mindenféle lóversenyek képében, hiszen hősnőnk a rivális család fiával kezd barátkozni, miközben a pályán pont a srác erősen rosszindulatú nővére lesz a legveszélyesebb ellenfele. Merthogy a lovaknak igen komoly szerep jut, és a néző is sok mindent megtanulhat a versenyzésről, lóápolásról és úgy általában az istállók és szénakazlak néha egészen túlfűtött világáról.
Tudtad?
A főszereplő Genevieve Cortese az Odaát című sorozatból lehet ismerős.
A műsort eredetileg a Warner tévécsatorna rendelte be, ám ott nem tudták jól beilleszteni a műsorstruktúrába, ezért továbbpasszolták a jogokat az ABC Familynek.
Amikor a második szezon után véget ért a széria, a csalódott nézők tömegével küldtek szénabálákat a tévétársaság irodájába.
Az örökké féltékeny Danit alakító Nicole Tubiola erdetileg Kris szerepére ment meghallgatásra, ahol nyilván nem találták eléggé szerethetőnek, míg Ryan Sypek annak idején inkább Matt bőrébe bújt volna – végül Junior szerepét kapta.
(Forrás: EST.TV Magazin)

22 komment|Szólj hozzá!
Sziasztok!én imádtam a sorozatot minden részét láttam...DE!!!azt kell mondjam hogy ha tudom mi lesz a vége akkor nem is kezdek bele!sajna nekem nem jött be ez a Kris és Junior téma!jobb lett volna Matt el!de mind 1!szerintem uncsi hogy az amúgy is gazdag mindene megvan gyerekek kapnak meg még többet!főleg miután egyre több ilyen sorozat készül!!!
toretto19
|
2012-01-31 01:11:26
Forgatják az 5. évadot?
gf
|
2011-08-09 21:17:47
Itt egy link az 1 éved és a 4.évad végéig full magyarul az összes rész megtekinthető!Még az esküvői jelenet is!
http://online-sorozatok.hu/tag.php?t=futotuz

egy rajongo
|
2011-08-01 11:04:26
Sziasztok! Lesz 5. évad nem? Youtubon fent van a promo. Aki tudja válasszoljon.
WbW
|
2011-07-24 20:13:26
én a youtoben azt láttam h kris és junior összeházasodtak és mentek vaahova és karambóloztak junior meg kómába esett.... nyugtassatok meg h ez nem így van... sziasztok
Juli
|
2011-07-17 19:57:43
aha még össze is házasodnak :)
lghp
|
2011-07-04 19:36:36
mikor lesz 5.évad?
kicsibabi
|
2011-06-03 19:55:56
online sorozatok.hu-n megtudod nézni!beirod futotüz 4évad és részaenként kiadja,de az m1-en most ismétlik az összes évadot!
kicsibabi
|
2011-06-03 19:49:22
Krisz és Junior összejönnek? :)
Mk
|
2011-01-17 15:56:06
a youtube-on megtalálható az 5. évad promója.
hsziszike
|
2010-08-10 12:31:23
Sziasztok!
Imádom a sorozatot, de a negyedik évadot csak angolul tudtam letölteni. Ha valaki tudna segíteni nekem esetleg felirattal vagy meg tudná mondani, hogy honnan tölthetem le magyarul, azt nagyon megköszönném!
Előre is köszi!
Privátba írjon valaki, ha tud segíteni : ash008@freemail.hu

Ash
|
2010-03-03 22:39:26
Nincsen 5.ik évad...4évados a sori:(!
Rajty
|
2010-02-25 20:12:52
sziasztok. nem tudja vki megmondani h lesz e 5. évad?
barby
|
2010-02-23 20:04:49
Sziasztok!
Csatlakoznék az előttem szólókhoz. Én is szeretném letölteni a negyedik évadot lehetőleg magyarul. Ha tud valaki segíteni írjon legyen szíves : kishugi2@gmail.com
Köszi

Kishugi
|
2010-02-13 22:22:07
Kris,tudsz nekem segíteni akkor(írtad,h.neked mind a 4.évad meg van)?!
Most fejeztem be a 3.évadot...és vááá,nagyon kíváncsi vagyok!
Akinek meg van a 4.ik évad az segítsen!!

2010-02-02 16:34:38
Nagyon frankó a film!
fannikak
|
2010-01-29 21:34:31
A 4.-ik évadot hol lehet megszerezni? vagy valakinek megvan szívesen megvenném. Irjatok léccy! (klaudia.dorcsi@freemail.hu)
Dorcsi Klaudia
|
2010-01-20 10:36:25
kris és junior össze fognek házasodi a 4.-évadban és matt nem fog neki örülni
kris
|
2010-01-15 15:14:14
nekem mindegyik rész megvan
kris
|
2010-01-15 15:12:50
én is nagyon szeretném megszerezni az összes részt. aki tud segiteni irjon
axi
|
2009-10-14 15:03:39
nagyon jó a film remélem krisznek és juniornak összejön nagyon helyes junior sok puszi nektek
patrícia
|
2009-08-04 11:56:40
Sziasztok. Imádom a Futótűz c. sorozatot. Szeretném a segítségeteket kérni.Keresem az összes részét. Akinek megvan kérem jelezze. Fontos
Cím: anita02.fodre@citromail.hu
A többit megbeszéljük.
Köszönöm
Cím: anita02.fodre@citromail.hu
A többit megbeszéljük.
Köszönöm
Anita666
|
2009-05-21 15:10:37
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek