Családi körök (543.)
|
Barátok közt 543. december vége
Megpróbáltatásaimnak közel sincs vége, de már rutinbörtönbe zártam az ezzel kapcsolatos tevékenységhalmazt, remélem, ma befejezem a hátralékomat, és végre nekiülhetek a több hetes gigabájtot foglaló archívumnak,...
megnézni végre, mi történt még tavaly és a sovány idén(y)ben. Még ma. Ha jól emlékszem, én Miklós izgalmas életfordulatánál hagytam abba a követést, s már nagyon izgulok a fejlemények miatt, amit a család erősen meghagyott titoktartással zár el előlem. Nem is írok előzetest, mert még elő kell szedni azt fejemből, inkább a gyorsaságra összpontosítok. Emlékeztetőül, András összeköltözött, Vanda összeveszett Lindával, Laciéknál meg öntudatos, ám szerencsétlen parasztasszony lakozik, míg Miklós eddig ki nem fejtett, csak megemlített izgalmaknak néz elébe, miközben Zsolt is illegális ténykedésen munkálkodik. Nem rossz évismétlő kezdés. 
 
Mégis kezdjük Gézával, mert az ő konstans hülyeségét könnyű elintézni. Apja románcát a kikapós Pirivel csak az anyagi vonzatok ferdített szemszögéből képes felfogni, és aggódik a pénzszipka miatt, aki Vilmost még Bécsbe is elcsábítja rongyot rázni. A fián kívül mindenki képes elfogadni Vilmos fellángolását, hiszen nyilvánvaló, hogy az öreg a sírig szeretni fogja megboldogult Magdolnáját, de jól is szeretné magát érezni hátralévő idejében. Ha jól emlékszem, nem számosított, ám elég tisztes vagyonhoz jutott Magdi életbiztosításából, hát miért ne tegye? Géza is emlékszik erre, az a baj. Zsófi Klaudiának panaszkodik, hogy Zsolt elfelejtette őt elvinni valami szép helyre, ahogy megígérte, ami újabb reményt ad Klaunak a várva várt szakításhoz. Zsolt azonban kitesz magáért, és életszerűen a Duna partján rendez titkos vacsorát szerelmének (főpincérrel, persze), akiben újjáéled a szerelem, olyannyira, hogy emlékezteti Zsoltot az eljegyzésre. S lőn. Ám Zsoltinak egy új jegygyűrűt kell csináltatnia, mert az előzőnek – bármennyire is tetszett Zsófinak – nagy szerepe volt Klaudia tartozásának kiegyenlítésében. A cirkónium kő meg ugyanolyan, nem igaz? Klaudia eleinte hallani sem akar az eljegyzésről, de Zsófi közli vele, - miután Kingával kielemezte a dolgot – hogy döntése megmásíthatatlan, de a nagyanyját, vagy kit sem akarja elveszteni, ezért Klau végül tudomásul veszi a döntést. Orsolya beszél Tündével, és bevallja neki, hogy elolvasta a véletlenül elé került adóslevelet, és feltétlenül segíteni szeretne neki.
 
A még Dózsa Györgytől örökölt paraszti öntudat sértődötten visszautasítja az ajánlatot, s bizony előkerülnek az Orsiban régóta fogalmazódott vádak is, ám végül a büszkeség hallgat a józan városi ész szavára és elfogadja az életeket menthető kölcsönt. Tündinek az élettől eltekintve nincs rossz sorsa, fia Rómába igyekszik vinni, testvére meg kifizeti a tartozásait, ő így készítheti Lászlónak a beígért hazai kolbászt. Csakhogy Lacinak sincs ám galambepéje, s amidőn egy banki értesítő információközpontját érte, iszonyatosképpen megharagszik érte, gondolatait mik fogalmazódtak benne, legott Orsi népe közé vetette. László EQ-ja bizony a virágok szintjét súrolja, így azonnal Tünde szemére veti, hogy csak pénzszerzési szándékkal, aljas indokból elkövetve látogatta meg önmarcangolásra hajlamos húgát, kitől immáron az összeget is kicsalta vala! A család csak köpni tud, nyelni nem, ezért Orsolya férje után veti magát, és felvilágosítja őt a szégyenteljes számonkérés valódi hátteréről, amit borzasztó bocsánatkérés követ újfent, s folytatódik tovább a kolbászélesztés is rögvest. A kolbász végül finom lesz, de Orsi számára kivitelezhetetlennek tűnik folyamatos házi előállítása, így remélem, Tündi minél tovább marad Laci és a mi örömünkre is. Lindát bántja, hogy barátnője megint nem beszél vele, de Zsófi és Szabolcs is úgy gondolják, hogy Linda jobb lelki társat érdemel Vandánál, akinek ráadásul bosszújától is tartani érdemes. Lesz itt egy kevésbé érdekes sztori egy hallal, amit csak azért mesélek el szűken, mert ki tudja?
 
Vanda díszhalra költi a családi pénzt, amit eltitkolni kényszerül, mert, ha nem is ugat, az aranyhal váratlan megjelenése attól még árulkodó lehet. Vanda gyorsan kibékül Lindával, és megpróbálja rásózni a halacskát, de Lindusnak gyanús lesz a hamari segélykérés, és Szabi is csapdát sejt a történtek mögött. Linda visszautasítja a halszolgálati kérelmet, amiért Vanda lebukik, és spórolnia kell. Tehát adott az új lányháború, aminek részese Szabolcs is, de úgy emlékszem, Juli figyelmezteti lányát, hogy viselkedése miatt egy barátja sem marad majd, ezért kibékülés a vége ennek a történetnek is. Ha jól emlékszem. András nehéz helyzetéről kell még szólni, akinek a napi szex terápián kívül a terapeuta családja is az ölébe pottyant, aminek idejekorán megérezheti hátrányait. Bár Nóri időben figyelmezteti őt a cég számára fontos tárgyalásról, amitől átütő sikert remél a folyó évi mérleget tekintve, Andris végül mégis kénytelen az üzleti megbeszélést a legkisebb poronttyal a kezében levezetni, amit a komoly ügyfelek nem vesznek megértően, ahogy ő sem Juli magyarázkodását a késéssel kapcsolatosan. Pedig abban nem más, mint a BKV segédkezett, s hol voltak akkoriban még a sztrájkok!
 
Az első nagyobb összezördülést – ami inkább a második, rövid idő alatt – persze itt is a megbékélés galambszárnyai borítják befejezésként. Innentől izgalomfaktorral növekvő sorrendben mesélem tovább a történteket, egyrészt, mert nagyjából úgy is történtek, másrészt, az időrend köztük indifferens. Imre és Nikolett közös aggodalmukat fejezik ki Kamilla és a távolból is mételyezőn veszélyes Berényi fiúcska miatt, ezért Nikolett legszívesebben anyai jogkörét felhasználva elolvasná lánya SMS-eit. Imre lebeszéli erről, ezét inkább elbeszélget Kamillával, aki készségesen elolvassa anyjának példaként a legutóbbi röszűt. Már ez is gyanús, de nagyobb baj, hogy Kamilla elhatározza, megkeresi igazi édesapját, ami azért tragédia – meséli később rémülten Orsinak a kétségbeesett anya, mert fogalma sincs Kamilla apjának kilétéről. Biztosan orbitálisan nagy buli lehetett. Hogy még tetézzék, Imre igencsak rejtélyes telefont kap professzorától, ami miatt alig tud figyelni a történtekre. A vég közeledtével visszatérek Gézához, aki semmit sem változott egyelőre az eleje óta, hainkább romlott még egy kicsit, és materialista világnézete még jobban az anyagi feketelyuk köré sűrűsödött, s mialatt Kinga asszonyával a reájuk várható szegényes jövőt tervezik, megfogalmazódik benne az elhatározás, aminek oly derekasan ellenállt az elmúlt hosszabb-rövidebb időszakban. Azt mondtam már, hogy Zsolti többször is megkörnyékezte őt egy szép jövővel kecsegtető, ám felelősségteljes döntést kívánó lehetőséggel, de Gézunk tartotta magát a becsületes élet, de főleg a csak avval megtartható asszony eszményképéhez? Nem, akkor most mondom, mert eddig tartotta.
 
Már nem sok maradt emlékezetkazettámban a múltat illetőn, látom már az utolérés pislákoló alagútfényét, és tisztán előttem lebeg, amint jellemből elbukott főhősünk felkeresi az agyafúrt kocsmárost, és közli vele, hogy akármiről is van szó, igen! Ha ez nem lenne még mindig egészen drámai, folytatom Miklóssal. Elég régről kell kezdeni, de van még egy fél oldalunk, nosza! Azt hiszem, valahol az évnyitó környékén hagytam abba, amit mindkét Berényi apuka kihagyott, ki egy ügyvédi megbeszélés, ki egérirtás miatt. A korábbi feleségénél házi rágcsálók jogait nyirbáló Attilát Nóra részéről a megkérdőjelezett szerelem vádja éri, pláne, hogy a férfi a meglepetés hetet sem hajlandó velük tölteni beosztott időrendje miatt. Miklós a semmi eredményt nem hozó, vagyon-nyomozati tárgyalás után két könnyűvérű nőcskével vigasztalja magát. Kettővel! No, ezen a ház úgy felháborodik, hogy már másnap körbejárja a hírhullám a házat, udvarostul, gangostul, hát Nóra ezért már korán felkeresi ex-férjét, hogy kérdőre vonja, majd rendre utasítsa őt, pusztán Timike miatt, természetesen. Otthon aztán ő kapja vissza saját vádjait Attilától, aki szerint túlzottan aggódik egykori férjének magánélete miatt. Egy-egy.
 
Bár Laci többször figyelmezteti Miklóst, hogy hagyjon fel az Attila utáni kétségbeesett és eredménytelen nyomozással, végül nem emiatt köttetik tűzszünet a két rokon-ellenfél között. Miklós elsőre egy fenyegető levelet kap, aminek új, biztonsági cégének beindulása lehet az eredője. Nem ijed meg, sőt a fenyegetést a sikeres kezdés legbiztosabb jelének veszi, a maga bohém módján. Ám mikor a második levélben már lányát fenyegetik, összehívja a legszűkebb, kétfős családi kupaktanácsot, ahol Andrást László helyettesíti. Itt átmeneti békét köt a két féltestvér, hogy csak a megoldásra és Timikére koncentrálhassanak. Miklós része a megoldás, Attiláé a védelem. Mikor Nóra nem tud elmenni lányáért az óvodába, Attila a szokásos baráti szívesség helyett ragaszkodik hozzá, hogy személyesen mehessen Timiért. Laci kész részt venni Miklós akciójában. Eddig láttam. Ugye, milyen izgalmas?  
háopépé
2010.01.18
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 10., péntek

Elvira
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
18:15
Hiteles másolat
olasz-francia-iráni filmdráma, 2010
18:20
Flört
ausztrál romantikus filmdráma, 1991
18:30
Muhammad Ali
amerikai dokumentumfilm, 1970
19:15
19:20
Egy egyedülálló férfi
angol filmdráma, 2009
Tagok: túl az 1 millión