„Nullákra márpedig szükség van” – szokta volt mormogni a hazai lélekgyógyászat dr. Lectere, majd némi hatásszünet után folytatja: „És tudja miért, kedves uram? Hogy lássam, milyen ne legyek.” Nos, könnyen lehet, hogy egy érzékenyebb…
…lelkületű alkesz egy hasonló lelkesítő beszéd után vénásan tolná be a Koccintóst, a gondolat igazságtartama azonban elvitathatatlan.
Következő napirendi pontunk a szülői minta, melyre ugyancsak nagy gyakorisággal hivatkozik kedvenc doktorunk. Vajon, ha a szülő kimeríti a nulla fogalmát, azzal szükségszerűen megpecsételi gyermeke sorsát is? Az öntudatra ébredő tinédzsert, Gunthert egyre erőteljesebben foglalkoztatja az ominózus probléma. Tudniillik apja és három nagybátyja idejekorán rávezeti arra, hogy az égetett szesz és a punciról szóló csasztuskák a konfliktuskezelés legkézenfekvőbb módjai. Idővel azonban apja csúfos példájából szembesül ennek szöges ellentétjével, valamint rejtett tehetségével, és a család fekete bárányaként úgy dönt, nem hajlandó elindulni a lejtőn.
Nos, Felix Van Groeningen filmjében ekkor következik be a fordulópont, és az előzőleg komikusnak ható elemek sokkal inkább a szánalom érzetét keltik bennünk. Innentől fogva pedig szinte eggyé válunk az önmagával viaskodó, immár felnőtt Guntherrel és célkitűzéseivel. A pár mondattal ezelőtt feltett költői kérdés megválaszolása ezek után csak ránk vár.

De helaasheid der dingen
belga-holland vígjáték, 108 perc, 2009
A 13 éves Gunther apjával és három nagybátyjával él a nagyanyja házában. Napi szinten szembesül hatalmas alkoholmennyiségekkel, fölszedett nőcskékkel, és a szégyentelen semmittevéssel.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2010. július 1.
Bemutató: 2010. július 1.
Linkek
Kapcsolódó cikkek
2 komment|Szólj hozzá!
mikor jelenik meg a film DVD-n?
Nate James
|
2010-09-18 21:39:17
"Füstben, oroszlánszagban és diszkrét hányástócsák közt ébredni egy szemétdombra hajazó ház aprócska szobájában, miközben a melletted lévő ágyon nagybátyád döngeti az aznapra előjegyzett bögyös vöröst, nem épp a legkellemesebb" http://www.olvassbele.hu/index.php/film/1196-csaladterapia-belga-modra--szarul-a
oszkár
|
2010-07-06 13:57:35
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek