Az anyazenekartól megszokott rutin itt sem sokat változik, és a hurráoptimista szemlélet friss és fülbemászó slágereket termel. Lazarus szerint a világban tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben, legalábbis ha a sötétebb oldalt nem nagyon firtatod.
Van a pop világában az a boldogság és napfényes gondtalanság, ami nem kívánja, hogy különösebb okok álljanak mögé, saját jogán, öncélúan létezik, illetve azt mondják róla, hogy létezik. A Lazarus ennek a dizájnerkezekkel alakított, formás, de sekélyes boldogságnak az egyik legfrissebb képviselője, ahol a "nincs más dolgod, csak érezd jól magad!" üzenete felülír minden mást, és az élet összes helyzete klipbe rendezve pörög bele a három vágás alatt elérkező, tequilagőzös éjszakába.
A sokszor a Linkin Park formai megoldásaival dolgozó Travie McCoy popot, kevesebb rockot és hiphopot kever egy egyébként azonnal ható rendszerbe, olyan zenészekkel, mint a Dr. Feel Goodban előkerülő Cee-Lo Green, az első kislemezdalt adó Billionaire-ben gitárral és az érzékeny férfi karakterét hangsúlyozó énekhanggal szerelt Bruno Mars, vagy a The Manual című szám során előkerülő, plusz a Ms. Tattoo Girlben autotune-ra ültetett T-Pain.
A közel háromnegyed órás Lazarus különösebb fennakadás nélkül, gyakori stílusváltásokkal halad az azt lezáró, két bonus track felé, alkalmassá téve a lemezt arra, hogy a Travie McCoy enyhén túlcsiszolt, de változatos popjára kicsit is fogékony hallgató elejétől a végéig kísérje az albumot.
Korong formában utazni akaró autók és shuffle gomb nélküli, túlélő discmanek megfelelő tölteléke.
Van a pop világában az a boldogság és napfényes gondtalanság, ami nem kívánja, hogy különösebb okok álljanak mögé, saját jogán, öncélúan létezik, illetve azt mondják róla, hogy létezik. A Lazarus ennek a dizájnerkezekkel alakított, formás, de sekélyes boldogságnak az egyik legfrissebb képviselője, ahol a "nincs más dolgod, csak érezd jól magad!" üzenete felülír minden mást, és az élet összes helyzete klipbe rendezve pörög bele a három vágás alatt elérkező, tequilagőzös éjszakába.
A sokszor a Linkin Park formai megoldásaival dolgozó Travie McCoy popot, kevesebb rockot és hiphopot kever egy egyébként azonnal ható rendszerbe, olyan zenészekkel, mint a Dr. Feel Goodban előkerülő Cee-Lo Green, az első kislemezdalt adó Billionaire-ben gitárral és az érzékeny férfi karakterét hangsúlyozó énekhanggal szerelt Bruno Mars, vagy a The Manual című szám során előkerülő, plusz a Ms. Tattoo Girlben autotune-ra ültetett T-Pain.
A közel háromnegyed órás Lazarus különösebb fennakadás nélkül, gyakori stílusváltásokkal halad az azt lezáró, két bonus track felé, alkalmassá téve a lemezt arra, hogy a Travie McCoy enyhén túlcsiszolt, de változatos popjára kicsit is fogékony hallgató elejétől a végéig kísérje az albumot.
Korong formában utazni akaró autók és shuffle gomb nélküli, túlélő discmanek megfelelő tölteléke.
1 komment|Szólj hozzá!
A legjobb énekes, a legjobb rapper, a legjobb előadó! Travis Respect!
sadasd
|
2010-09-02 15:15:21
Új hozzászólás
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek