Fellépők

Kedvenc helyek

Ocho Macho a ZP-ben
|
Budapest, Zöld Pardon, 2010. augusztus 16. 20:00
Néha az az ember érzése, mintha nem is a Kárpát-medencében dobta volna le a gólya, hanem mondjuk Jamaica kellős közepén, de legalábbis valami kis latin szigeten. Ezt erősíti az Ocho Macho is.
Persze a zenei palettáról beszélünk, hiszen hazánk - még ha vastagon idézőjelben értjük is, de - lassan erősebb kezd lenni reggae és ska vonalon, mint mondjuk dél-dunántúli kanásztánc-verbunkban. Ez persze egyáltalán nem baj, addig amíg olyan bandák importálják hozzánk Kingstont, mint a szombathelyi illetőségű Ocho Macho.
 
Az örökké vidám Dél-Amerika és a Karibi szigetvilág felé húzó zenét produkáló csapat 2003-ban látta meg Marley egét, hogy aztán a kezdeti szárnypróbálgatás után magukat egyre komolyabban véve mára igazi bulizenekarrá nőjenek. A korai feldolgozós időszak után pénzt, fegyvert, paripát nem kímélve önálló kútfőből származó repertoárt alakítottak ki, olyasmit, amit mondjuk a Mano Negra, vagy Sergent Garcia is megirigyelhetne. 2007 őszén még csak egy háromdalos maxinál tartottak, mostanság pedig már a boltok polcain virít szerzői kiadásban megjelent első albumuk, az El Mundo Fantastico is. A magyarul, angolul és spanyolul előadó csapat őrült ska-reggae bulit ígér.
 
Radics Gábor
2010.08.06
|
1 komment|Szólj hozzá!
Köszönjük a cikket! Némi korrekciót tennék: az El Mundo Fantastico című album, 2009 augusztusában a CLS Music kiadásában is megjelent, jelenleg hatodik helyen szerepel a MAHASZ album eladási listáján.köszönjük a cikket! jamann:)
bérczes ádám
|
2010-08-11 10:01:24
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. február 10., péntek

Elvira
Tagok: túl az 1 millión