Az RTL Klub reality show-ja visszatér a képernyőre. A Való Világ Villa még ebben az évben kinyitja kapuit és várja új lakóit, akik szeretnék megmutatni magukat. A műsor fődíja egy lakás, egy autó és havi egymillió forint egy éven át.
A műsor legutóbbi, harmadik szériájának 2003-as indulása óta eltelt hét évben folyamatosan érkeztek a kérések a műsor folytatásáról. A csatorna az évek alatt rendszeresen kutatta a nézői reakciókat és várta a legalkalmasabb pillanatot, hogy ismét műsorra tűzze az ország legsikeresebb valóságshow-ját. A legfrissebb kutatási eredmények azt mutatják, hogy a 18-49 éves korosztályban tízből kilenc ember emlékszik a Való Világra és közülük mindössze egy ember nem követte a műsort. Mind az európai, mind az amerikai trendek azt mutatják, hogy a reality show-k a reneszánszukat élik. A kutatási eredmények hatására és a nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve döntött úgy a csatorna, hogy ősszel ismét elindítja a Való Világot.
A Való Világ 2002-ben a 18-49 évesek körében 37,9%-os közönségarányt ért el, amit a következő szériák csak tovább növeltek. A harmadik sorozat közönségaránya 41,4% volt. A második sorozat sikere elsöprő volt, a konkurens csatornán futó Big Brother - amely a műfaj nemzetközileg legismertebb képviselője - megbukott, először késő estére került, majd idő előtt befejezték. A tévénézők több mint a fele rendre figyelemmel kísérte a Való Világ-finálékat. (Az első nyertes, Mészáros Szabolcs végső győzelme 53,9%-os közönségarányt ért el. Vitkó Lászól és Gyukin Milován diadala pedig 52%-os közönségarányt tudhatott magáénak.) A Való Világ sikere az ország határain is túlmutatott, a valóságshow első szériája VyVoleni címmel Csehországban és Szlovákiában is maga mögé utasította a Big Brother-t.
A www.valovilag.hu oldalon várják a játékosok jelentkezését, akik harcba szállnak a fődíjért és úgy érzik képesek a nézőket a képernyő elé szegezni átütő egyéniségükkel. A főnyeremény a gondtalan életet biztosítja majd annak, aki utolsóként hagyja el a villát. Egy lakás és egy autó tulajdonosa lesz, valamint egy éven át havi egymillió forint a nyereménye. A Való Világban ismét a lét a tét!
(RTL Klub)

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek