A kétszeres Grammy-díjra jelölt richmondi shock-rock csapat idén a Szigetre is elhozta megdöbbentő jelmezeit, fordulatokban gazdag színpadi performanszát és egy csomó ételfestéket (melyek leggyakrabban valamelyik...
...figura hatalmas műfalloszából spricceltek a közönségre). A látványban nem szűkölködő – kicsit felháborodás keltésre játszó – show után a frontember Dave Brockie-val – aki addigra már levedlette Oderus Urungus bőrét – beszélgettünk.
– Milyen gyakran adtok délutáni koncerteket?
– Hát, nem túl gyakran, ráadásul az elmúlt két nap teljesen őrült volt. Befejeztük az új lemez felvételeit, nyomtunk egy hatalmas bulit Richmondban, aztán egyből iderepültünk. Ez történt velünk az elmúlt 48 órában.
– Kicsit finomítottatok a mai matiné programon?
– Valamivel rövidebb volt a koncert, de abszolút ugyanazt csináltuk, amit szoktunk. Igaz, hogy a koncert előtt beszéltünk róla, hogy mit szólnak majd az emberek a Hitler-figurához vagy a náci pápához, de azt hiszem, akik ismernek minket, tisztában vannak vele, hogy ezzel nem a szimpátiánkat akarjuk kifejezni, és nem azt akarjuk mondani, hogy jó fejség nácinak lenni. Inkább azt gondolom, hogy azáltal, hogy más kontextusba helyezzük azokat a dolgokat, amiket a társadalomnak ijesztőnek tart, már nem is lesznek annyira rémisztőek.
– A szüleitek mit szóltak, amikor elhívtátok őket az első koncertetekre?
– Mindig is maximálisan támogattak minket abban, amit csinálunk.
– De jól tudom, hogy néha csináltok nem kosztümös koncerteket is? Feltételezem, az egy kicsit más…
– Teljesen más. Amikor felveszem a jelmezt, a hangom is egyből megváltozik. De előfordul az is, hogy bár nem is vagyok jelmezben, simán lenyomok egy rádióinterjút átszellemülve. Oderus és én valójában ugyanaz a személy vagyunk, illetve az én személyiségem egy eltúlzott változatban. Oderus tulajdonképpen magába foglalja az összes énekest, zenészt, akivel az elmúlt 25 évben találkoztam, az összesnek a leképezése, összegyúrása. Magában hordozza a tipikus rock&roll-sztár összes jó és a rossz tulajdonságait. Nevetséges, ugyanakkor megvan benne az erő.
– Mennyi ideig tart felvenni a jelmezeket?
– Ma 10 perc alatt sikerült – azt hiszem, ez az eddigi rekordom.
– Iszonyatosan meleg lehet benne játszani...
– Izzadunk benne rendesen. Nagyon gusztustalanul érzi benne magát az ember, de ugyanakkor egy különös módon jó érzés is.
– Gyakoroljátok is a kis jeleneteket a show-ban, mint például a mai koncerten a rendőr felnyársalása vagy a náci pápa? Honnan jönnek az ötletek?
– Elég egy kicsit körülnézünk a világban, belenézni a hírekbe. Ha megnézed, milyen állapotban van a világ, mik történnek manapság, akkor nem nehéz olyat találni, akit ki lehet parodizálni.
– De ma nem volt se Obama, se Paris Hilton.
– Nem, ma nem. Ma csak náci pápa volt (nevet).
– Jól emlékszem, hogy te voltál a csapatból, akit kitiltottak Észak-Karolina államból, mert valamelyik hatalmas műpéniszeddel mászkáltál az utcán?
– Ó, igen. Mindig én vagyok, aki bajba keveredik, akit letartóztatnak. Értem, hogy eleinte rémisztő lehetett, amit csinálunk, de az emberek talán már rájöttek, hogy amit csinálunk az egy show. Azt hiszem, az emberek manapság már jobban értik a Gwart, a humoros oldalát a performansznak. Kicsit durva és elbaszott, de egyáltalán nem ártalmas, és csak poénból csináljuk.
– Azt is biztos szeretik, amikor lefröcskölitek őket festékkel.
– Ételfestékes víz, le lehet mosni.
– Amikor elkezdtétek, gondoltad volna, hogy eljuttok idáig?
– Amikor elkezdtük, csak szórakozni akartunk. Azt mondtuk, hogy á, mi jelmezeket akarunk csinálni, filmeket akarunk csinálni…
– Ja igen, mert mindannyian művészeti iskolába jártatok.
– Mindannyian ezt tanultuk, én képregényeket csináltam, volt, aki szobrásznak tanult, de azt gondoltuk, miért ne emelhetnénk mindazt, amit az iskolában tanultunk egy következő fokra. Ami meglepő, hogy ma már egyfajta kulturális ikonokká váltunk, művészet díjakat nyerünk. Engem is megdöbbent, hogy idáig eljutottunk, és azt hiszem, még sokkal magasabbra is eljuthatunk.
– Zeneileg is változtatok.
– Azt hiszem, 2000 környékén mozdultunk el a metál irányában, és azt hiszem, hogy mindannyiunknak bejött, aztán minden egyes lemezzel egyre jobban belecsúsztunk. Vicces, hogy még alig jött ki a Lust in Space, de már szinte azonnal meg is volt a következő anyag, a Bloody Bit of Horror. Az a furcsa, hogy a legtöbb csapat, ahogy öregszik, egyre lassabb lesz, míg mi egyre jobban begyorsulunk.
– Mikor jön ki?
– November végén jön ki az államokban, és remélhetőleg Európában is.
– 2008-ban Todd Evans kilépett, és helyére jött Casey Orr Beefcake the Mighty szerepére.
– Igen, időről időre elvesztünk egy tagot. De tudod, lehet, hogy egy nap, amikor már én sem bírom tovább csinálni, Oderus helyett a fia folytatja majd. A világ végéig mehet így, mint egy képregény, mint mondjuk a Pókember, vagy akár, mint a Macskák című musical – csak mi metal csapatként. Mi egy ötlet vagyunk, ami örökkön-örökké folytatódhat.
– Milyen gyakran adtok délutáni koncerteket?
– Hát, nem túl gyakran, ráadásul az elmúlt két nap teljesen őrült volt. Befejeztük az új lemez felvételeit, nyomtunk egy hatalmas bulit Richmondban, aztán egyből iderepültünk. Ez történt velünk az elmúlt 48 órában.
– Kicsit finomítottatok a mai matiné programon?
– Valamivel rövidebb volt a koncert, de abszolút ugyanazt csináltuk, amit szoktunk. Igaz, hogy a koncert előtt beszéltünk róla, hogy mit szólnak majd az emberek a Hitler-figurához vagy a náci pápához, de azt hiszem, akik ismernek minket, tisztában vannak vele, hogy ezzel nem a szimpátiánkat akarjuk kifejezni, és nem azt akarjuk mondani, hogy jó fejség nácinak lenni. Inkább azt gondolom, hogy azáltal, hogy más kontextusba helyezzük azokat a dolgokat, amiket a társadalomnak ijesztőnek tart, már nem is lesznek annyira rémisztőek.
– A szüleitek mit szóltak, amikor elhívtátok őket az első koncertetekre?
– Mindig is maximálisan támogattak minket abban, amit csinálunk.
– De jól tudom, hogy néha csináltok nem kosztümös koncerteket is? Feltételezem, az egy kicsit más…
– Teljesen más. Amikor felveszem a jelmezt, a hangom is egyből megváltozik. De előfordul az is, hogy bár nem is vagyok jelmezben, simán lenyomok egy rádióinterjút átszellemülve. Oderus és én valójában ugyanaz a személy vagyunk, illetve az én személyiségem egy eltúlzott változatban. Oderus tulajdonképpen magába foglalja az összes énekest, zenészt, akivel az elmúlt 25 évben találkoztam, az összesnek a leképezése, összegyúrása. Magában hordozza a tipikus rock&roll-sztár összes jó és a rossz tulajdonságait. Nevetséges, ugyanakkor megvan benne az erő.
– Mennyi ideig tart felvenni a jelmezeket?
– Ma 10 perc alatt sikerült – azt hiszem, ez az eddigi rekordom.
– Iszonyatosan meleg lehet benne játszani...
– Izzadunk benne rendesen. Nagyon gusztustalanul érzi benne magát az ember, de ugyanakkor egy különös módon jó érzés is.
– Gyakoroljátok is a kis jeleneteket a show-ban, mint például a mai koncerten a rendőr felnyársalása vagy a náci pápa? Honnan jönnek az ötletek?
– Elég egy kicsit körülnézünk a világban, belenézni a hírekbe. Ha megnézed, milyen állapotban van a világ, mik történnek manapság, akkor nem nehéz olyat találni, akit ki lehet parodizálni.
– De ma nem volt se Obama, se Paris Hilton.
– Nem, ma nem. Ma csak náci pápa volt (nevet).
– Jól emlékszem, hogy te voltál a csapatból, akit kitiltottak Észak-Karolina államból, mert valamelyik hatalmas műpéniszeddel mászkáltál az utcán?
– Ó, igen. Mindig én vagyok, aki bajba keveredik, akit letartóztatnak. Értem, hogy eleinte rémisztő lehetett, amit csinálunk, de az emberek talán már rájöttek, hogy amit csinálunk az egy show. Azt hiszem, az emberek manapság már jobban értik a Gwart, a humoros oldalát a performansznak. Kicsit durva és elbaszott, de egyáltalán nem ártalmas, és csak poénból csináljuk.
– Azt is biztos szeretik, amikor lefröcskölitek őket festékkel.
– Ételfestékes víz, le lehet mosni.
– Amikor elkezdtétek, gondoltad volna, hogy eljuttok idáig?
– Amikor elkezdtük, csak szórakozni akartunk. Azt mondtuk, hogy á, mi jelmezeket akarunk csinálni, filmeket akarunk csinálni…
– Ja igen, mert mindannyian művészeti iskolába jártatok.
– Mindannyian ezt tanultuk, én képregényeket csináltam, volt, aki szobrásznak tanult, de azt gondoltuk, miért ne emelhetnénk mindazt, amit az iskolában tanultunk egy következő fokra. Ami meglepő, hogy ma már egyfajta kulturális ikonokká váltunk, művészet díjakat nyerünk. Engem is megdöbbent, hogy idáig eljutottunk, és azt hiszem, még sokkal magasabbra is eljuthatunk.
– Zeneileg is változtatok.
– Azt hiszem, 2000 környékén mozdultunk el a metál irányában, és azt hiszem, hogy mindannyiunknak bejött, aztán minden egyes lemezzel egyre jobban belecsúsztunk. Vicces, hogy még alig jött ki a Lust in Space, de már szinte azonnal meg is volt a következő anyag, a Bloody Bit of Horror. Az a furcsa, hogy a legtöbb csapat, ahogy öregszik, egyre lassabb lesz, míg mi egyre jobban begyorsulunk.
– Mikor jön ki?
– November végén jön ki az államokban, és remélhetőleg Európában is.
– 2008-ban Todd Evans kilépett, és helyére jött Casey Orr Beefcake the Mighty szerepére.
– Igen, időről időre elvesztünk egy tagot. De tudod, lehet, hogy egy nap, amikor már én sem bírom tovább csinálni, Oderus helyett a fia folytatja majd. A világ végéig mehet így, mint egy képregény, mint mondjuk a Pókember, vagy akár, mint a Macskák című musical – csak mi metal csapatként. Mi egy ötlet vagyunk, ami örökkön-örökké folytatódhat.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek