Valamikor réges-régen a kövérséghez olyan fogalmak kapcsolódtak, mint a jólét vagy a termékenység. Aztán a polgárosodással kezdett megváltozni a helyzet, olyannyira, hogy a hatvanas évektől egyenesen ciki lett a túlsúly.
Azt, akin van pár felesleges kiló, akaratgyengének és önpusztítónak bélyegzi korunk társadalma, pedig kövéren is lehet szép az élet, és persze vékonyan is lehetünk boldogtalanok.
Daniel Sánchez Arévalo legújabb filmje ezen közhelyek mentén mozog, de ne dőljünk be az optimistán csengő címnek, mert konklúziója sokkal inkább kérdés, mint kijelentés. Vagyis csak egy lehetőség a sok közül, amivel ki-ki a maga módján élhet, mert „a választ magunkban kell keresnünk”. A spanyol rendező a 2006-os Velencei Filmfesztiválon különdíjat nyert Sötétkékmajdnemfekete után ismét a szerelem és a párkapcsolatok témáját feszegeti, fókuszban az utódnemzéssel, de kevésbé humorosan és ötletesen, mint korábban.
Filmje öt ember történetét meséli el. A kielégületlen menyasszony, a magányos díva, a meleg celeb és a másfél mázsás családapa egy fogyókúrás csoportterápián találkozik össze, hogy vezetőjük segítségével választ kapjanak kérdéseikre. Ahogy lassan kigubancolódnak a szálak, kimondatik a nagy alapigazság, tudniillik, hogy a bánatháj sokkal inkább következménye, mintsem oka a boldogtalanságnak. Bár a kövérség, mint közös nevező nincs igazán átgondolva, az egyes történetszálak remekül működnek önmagukban. Arévalo hozza a tipikus spanyol karaktereket és életérzést, és pont ez az, ami miatt filmje mégis működik.

Gordos
spanyol vígjáték, 110 perc, 2009
Egy fogyókúrás csoportterápián találkozik néhány látszólag hasonló, de közelebbről nézve nagyon is különböző problémával küszködő ember.
rendező:
Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2010. szeptember 16.
Bemutató: 2010. szeptember 16.
8 komment|Szólj hozzá!
Ennyi pozitív vélemény után a filmről igazán kíváncsi lettem a magyar bemutatóra (v mire?) - ami annyira félrevezető.. valaki tudna linkelni?
Nana
|
2010-09-24 14:43:07
Hát ez nem egészen thriller, de egyet értek aki a magyar "bemutató alapján szavaz bizalmat a filmnek, nagyot fog koppanni, de az is aki vígjátékra számít. Ez a film igen komoly mondanivalót hordoz, egy kicsit megfűszerezve egy csipetnyi humorral csak azért hogy a kellemetlen és erős téma egy kicsit befogadhatóbb legyen. A bemutatott emberi sorsok életszerűek és akinek egy kicsit is ismerős valamelyik karakter helyzete és átélte ezeket a problémákat, azt könnyen magával fogja sodorni a film. Én is így voltam ezzel, hiszen a barátom és én gimnázium után távkapcsolatra lettünk ítélve én pedig diákszerelmem legjavát éltem, így olyan traumával kellett megbirkóznom amire még nem voltam felkészülve. Tehát jöttek a plussz kilók, a problémák, a züllés, a káosz, de szerencsére a barátok is így azt kell mondanom szerencsésen tul jutottam rajta és azóta is kiegyensúlyozott életet élek, sőt még profitáltam is ebből a "kihívásból". De sajnos nem mindenkinek van ekkora szerencséje mint nekem, hasonló problémája viszont annál több embernek. Ezért is aktuális és hasznos ez a film, hiszen aki egy kicsit is nyitott és kész a változásra annak igen nagy segítség valamilyen fajta kezdő lökés lehet a film! Egy megnézést mindenképp megér. Egy dollár milliós habszivacs rózsaszín Hollywoodi alkotásnál mindenképp többet ér. Viszont aki kisgyerekkel szeretne vígjátékot nézni messzire kerülje el ezt az alkotást! :)
Imbolánel
|
2010-09-24 10:19:29
Hát én ezt a filmet magyar bemutató alapján messzire elkerülném! Pedig egyáltalán nem rossz film örülök hogy kicsit utánajártam. Elgondolkodtató, vicces, és drámai...
Aki szereti az ilyet nézze meg :)
Aki szereti az ilyet nézze meg :)
Omimomi
|
2010-09-21 14:14:22
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek