Múlt héten a TV2 közel egy százalékot javított előző heti eredményén, ez nagy valószínűség szerint a Megasztár első élő adásának köszönhető; 23,8 százalékos átlagos közönségaránnyal végezte a hetet, a fiatalok körében, főműsoridőben mérve. Ez az érték a 37. héten 22,8 százalék volt.
Kapcsolódó cikkek
Az RTL Klub a 38 héten 29,4 százalékos közönségaránnyal végzett az első helyen, a 37. héten 29,8 százalék volt az átlagos közönségaránya. Látható tehát, hogy az RTL Klub eredménye egy kicsit csökkent, de ez a különbség kisebb, mint amennyivel a TV2 jobban szerepelt a héten. A TV2 tehát nagyrészt nem az RTL-től vette el a nézőket.
Lássuk a múlt hét nagy eseményét, amikor is az eddig mindent legyőző X-Faktor ellen a Megasztár most már élő adással próbálkozott. Ez persze sokkal hosszabb adás volt, mint a konkurens csatornáé, ahol még az elődöntőket kísérhettük figyelemmel. A teljes lakosság körében az RTL Klub tehetségkutató műsora 1 991 567 nézőt ért el, amivel 39,7 százalékos közönségarányra tett szert a csatorna. Ez lett a legnézettebb műsor a héten, a lista első helyén ért célba. A Megasztár ezzel szemben a tizenharmadik lett 1 469 626 nézővel és 30,7 százalékos közönségaránnyal (37. héten a huszonnyolcadikként ért célba). Az előző adás a teljes lakosságból 1 271 427-en követték figyelemmel, 26,3 százalékos közönségarány mellett. Látható tehát a javulás, de azt is látni kell, hogy az X-Faktorral egy időben a Megasztár 23,8 százalékos átlagos közönségarányt produkált, míg az X-Faktor 38,3 százalékot, az X-Faktor után viszont nagyon sokan átkapcsoltak a TV2-re, és az ezután következő rész már 36,2 százalékos közönségarányt ért el.
A 18 és 49 év közöttiek körében ugyanezt vizsgáljuk; az X-Faktor ebben a korcsoportban is az első helyen végzett, vagyis ezt a műsort nézték a múlt héten a legtöbben; 938 704 nézőt és 48,1 százalékos közönségarányt ért el a műsor. A Megasztár itt a tizenötödik helyen ért célba (a 37. héten a huszonnyolcadik volt) 590 615 nézővel és 29,4 százalékos közönségaránnyal. Az X-Faktorral egy időben azonban csupán 22,8 százalékos közönségarányt tudott produkálni a műsor, azonban amint véget ért az RTL-es műsor, a nézők átkapcsoltak a TV2-re, és ez az arány 33,7 százalékra változott. Vagyis megint oda lyukadunk ki, hogy az emberek vevők lennének mindkét tehetségkutató műsorra, a csatornáknak kellene meglépni azt a döntést, hogy az egyik műsort más napra rakják, így – valószínűleg – mindenki nyerne az ügyön, de ha nem is mindenki, a nézők biztosan.
A TV2-nek a múlt héten voltak még jó húzásai, az Indiana Jones-sorozat következő részével is sikerült több nézőt megnyernie magának, ezáltal a vasárnap ismét a csatornáé lett az RTL Klubbal szemben. Igaz, hogy az RTL Klubon sugárzott Tiltott királyság jobb eredményt ért el, mint Indiana a TV2-n, viszont Indianat hosszabb ideig élvezhette a közönség, így a napi közönségarány tekintetében kedvezőbben alakult a helyzet a TV2 számára. És utána is a TV2-n maradt a közönség nagyobb része; a Frizbi mind a fiatalok, mind a teljes lakosság körében legyőzte az RTL-es Heti hetest. Ehhez persze kellet a botrányhercegnő, Liptai Claudia is. És a TV2 elkönyvelhet egy másik győzelmet is; a fiatalok körében a csütörtöki Vejedre ütök című amerikai vígjátékot többen nézték, mint az RTL-en Fábry Sándor műsorát. Ez is alátámasztja azt a gondolatot, hogy a TV2-nek – ha már a saját gyártású műsorok nem mennek – inkább film-vonalon kellene erősítenie, amivel talán az RTL Klubot is megszorongathatná. De ehhez is kitartás és következetesség kell, ahogy mindenhez az életben.
És lássuk a végén az átlagos közönségarányokat; főműsoridőben a 18-49 éves korosztály 29,4 %-a nézte az RTL Klubot, míg a TV2-re 23,8 % kapcsolt. A középmezőnyben az M1 (4,8 % SHR) után a Film + következik 4,4 %-kal, ezt követi a Viasat3 (4,2 % SHR), majd a Cool (3,6 % SHR).

37 komment|Szólj hozzá!
Sorolom!
Király Viktornak sok fellépése van, cd-k, videó klipek stb.
Szecsődi Karcsinak most jött ki egy igen undorító klipje, amiben kajak úgy néz ki mint egy szadista homár (halkan megjegyzem, hogy az is, mármint b*znyák)
Hiennek nemrég vitték el a szüleit embercsempészés miatt!
A Sonia meg a homár Szecsődivel duettezik abban az undorító videó klipben.
Ejj, valami tényleg el lett b*szva a negyedik szériában. Nem csoda, hogy nem is követtem :D De a lényeg, hogy ez az ötödik mindent felülmúl!

dzsejdzsely
|
2010-10-06 19:29:09
Látod Dzsely ez a gond a felsorolásodban hol van a Mega 4 szereplői? 3 évad jó volt de a 4nél valami nagyon félresiklott:S hidd el én sajnálom a legjobban mikor Magdit pl. imádom:)
Gabi
|
2010-10-06 19:05:12
Megint félre lettem értve! Nem csak énekesek lehetnek tehetségek! Itt az volt a lényeg, hogy hova tűntek a "felfedezettek"? Ilyen alapon szerintem összehasonlítható a kettő. Valahogy nekem kimaradt az összes Csillag születik-es tehetség de te itt leírtad, hogy ők is jutottak valamire és ennyi. Nem értem, hogy miért kell mindjárt támadóba átmenni :) De nem értem, hogy nekem hogy maradhattak ki ennyire ezek a tehetségek, mikor általában azért nyomon követem az ilyen dolgokat. Mind1, bizonyára rosszul informálódtam!
dzsejdzsely
|
2010-10-06 18:34:46
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek