Fellépők

Kedvenc helyek

Komolyzenei koncertek

„Azért csináljuk, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel” - Jared Leto
|
Jared Leto Hollywood egyik legfelkapottabb sztárja – akinek arcával ráadásul bármit el lehetne adni – mégis úgy tűnik, a legfontosabb számára távolról sem ez, hanem hogy kreativitását kibontakoztathassa.
Amikor együttesével, a 30 Seconds To Marsszal turnézik, még csak említés szinten sem hajlandó filmjeiről beszélni. Erre mi is hamar rájöttünk. 
 
- Előfordult már, hogy az együttes miatt nem tudtál vállalni egy filmszerepet? 
 
- Az életem nem csak színészkedésből és zenélésből áll. Rengeteg dolog van, amivel még foglalkozom, de természetesen nem lehet egyszerre mindent csinálni, és időnként választások elé állít az élet, és döntéseket kell hoznod.  
 
- Az utolsó lemezetek címe, This Is War. Ez egy elég kemény hadüzenetnek hangzik, de úgy tűnik, a háborút nemcsak külső, de belső erőkkel is le kellett küzdenetek. Azt nyilatkoztad, hogy ez az utolsó lemezetek nagy kihívást jelentett számodra. Miért? 
 
- Egyrészt azért jelentett kihívást, mert a kiadónk a nyakunkba akasztott egy harmincmillió dolláros pert. (2008-ban a Virgin Records beperelte a csapatot, mert nem tettek eleget 1999-ben kötött, öt lemezre szóló lemezszerződésükben vállaltaknak – a szerk.) Másrészt, mert az előző lemezünknek hatalmas sikere volt, több mint hárommillió példányban kelt el világszerte, és ez igenis nyomást jelentett számunkra. A legnagyobb kihívást mégis egyértelműen a kreatív nyomás jelentette, pontosabban az a vágyunk, hogy egy olyan lemezt készítsünk, ami akkurátusan tükrözi az álmainkat és vágyainkat abban az adott időben, amikor a lemez készült. Az előző lemezen a számok egy részét 2003-ban írtam, és azt gondoltam, azóta készek voltunk valami újat mondani. 
 
- Csak úgy mellékesen, ha nem elvesztettétek volna a pert, ki tudtad volna fizetni?
 
- Nem, persze, hogy nem! 
 
- Aztán tulajdonképpen ugyanannál a kiadónál jelent meg a harmadik lemezetek is.  
 
- Mert rajtuk kívül van még vagy három, és valójában nem is a kiadó volt a gond, hanem maga a lemezbiznisz. 
 
- A legtöbb zenekritikus elismerően nyilatkozott a lemezről, aminek hangzásvilága sokkal közelebb van az első lemezetekhez, mint a másodikhoz, az A Beautiful Lie-hoz. Van ennek valami köze ahhoz, hogy olyan neves producerekkel dolgoztatok, mint Flood (Depeche Mode, U2, Nine Inch Nails, Killers) és Steve Lillywhite (U2, The Pogues, The Smiths)? 
 
- Mindig is egy csapat voltunk, aminek én voltam a dalszerzője, és mindig határozottan tudtam, hogy mi az, amit akarok. A producerek arra vannak, hogy átsegítsenek a nehézségeken, szembesítsenek a kihívásokkal, és megvalósítsák az elképzeléseidet, nem pedig hogy ők találják ezeket ki neked. Ez különösen fontos egy olyan csapatnál, mint amilyen mi vagyunk. 
 
- Bár korábban is zenéltél, nem mondhatjuk, hogy korán kezdtétek el a zenekart. (Jared és Shannon Leto 1998-ban alapították az együttest, Jared akkor 27, bátyja 28 éves volt – a szerk.
 
- Ez így nem egészen pontos, gyerekkorunkban kezdtünk el zenélni a bátyámmal, de az igaz, hogy sikeresek csak később lettünk.  
 
- Bár gyerekkorodban is érdekelt a zene, mégis először festészetet, majd vizuális művészetet tanultál. 
 
- Igen, sosem tanultam zenélni, illetve elég hamar kiestem a zenei oktatásból, de mondjuk a művészeti iskolát is otthagytam. Nem gondolom, hogy a zene vagy a művészet általánosságban, valami olyan, amit iskolai keretek közt meg lehetne tanulni. Rengeteg zenész nem tanul zenét. Pont az az egyik legjobb dolog benne, hogy nem attól függ, mennyire jól játszol valamin, hanem magától a szándéktól. 
 
- Érdekes, hogy az új lemezetek, és a kislemezdalok is sokkal jobban szerepeltek az alternatív slágerlistákon, mint a mainstream vonalban. Eközben a koncertjeiteket meg tinilányok töltik meg. Tudjátok, hogy valójában kinek játszotok? Vagy hogy kinek szeretnétek játszani? 
 
- Ezt így sosem fogalmaztam meg, én nem akarok senkinek bejönni. Az valószínűleg egy elég veszélyes játék, ha az ember megpróbál valakit kiszolgálni. Számomra egy nagyon személyes dolog az, amikor zenét írok. Ezáltal végül is megosztom az életem személyes pillanatait másokkal. Azt hiszem, ez az egyik oka, amiért csináljuk, hogy kapcsolatot teremtsünk az emberekkel.
 
- Egészen sajátos kapcsolatot ápoltok a rajongókkal, hiszen a legutóbbi lemezen több szempontból is megjelennek. Az egyik szám kórusában és a lemezborítón is. 
 
- Az első egy kísérlet volt. Meghívtunk ezer rajongót, hogy hallgassanak bele az új lemezbe, illetve hogy szerepeljenek rajta. És azok, akik akkor ott voltak, mind hallhatók az egyik számban. A másik dolog pedig az volt, hogy megkértük a rajongóinkat, küldjenek magukról fotót, amik közül kiválasztottunk kétezer darabot, és így valójában kétezer különböző borító készült, amik a világ különböző pontjaira kerültek.  
 
- Hogyan születnek a számok? 
 
- Mindegyik máshogy születik. Mindegyiknek más a kezdete és a vége. 
 
- Említetted is, hogy rengeteg dolgot csinálsz. Így például a csapatnak több videóját is te rendezted, és ami mindegyikre jellemző, hogy aprólékosan kitalált, precízen megcsinált, gyönyörűen fotózott tulajdonképpen kisfilmek. 
 
- Azt gondolom, hogy ez természetesen jön belőlem. Mindig is érdekelt a történetmesélés, az erős vizuális megjelenítés, a gyönyörű, látványos képi világ. Az utolsó videónk, a Closer To the Edge is egy „csináld magad” videó, de mégsem egy spontán dolog, nem arról szól, hogy valaki felkap egy kamerát és elkezd filmezni. A cél mindig az, hogy valami olyat alkossunk, ami nem könnyen elérhető.
 
- Azt mondtad, hogy „csináld magad”? Nem igazán tűnnek alacsony költségvetésűnek a videóitok. 
 
- Pedig azok! 
 
- Egyébként rendeznél nagyjátékfilmet is, ha úgy hozza az élet? 
 
- Persze! Miért is ne! Azt hiszem, hogy folyamatosan újabb és újabb kihívásokat állítok magam elé, hogy valamit kezdhessek a kreatív energiáimmal, hogy továbbhaladhassak ezen az álmodozók számára kijelölt ösvényen. 
 
magi
2010.10.07
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.