„A Kerekes Band az utóbbi évek legtökösebb világzenei bandája: hasító ethno funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes rock 'n' roll. Koncertjeikre jellemző a pulzáló »stadion-folk« hangulat, melyet csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek"...
Linkek
...– olvasható az ethno funk stílus jeles képviselőjének számító Kerekes Band honlapján. A leírás híven tükrözi a banda sokszínűségét, mely a magyar népzenei alapokat funk, jazz, rock és elektronikus műfaji elemekkel turbózza fel. Zenéjük sokszínű, eklektikus, mégsem zagyva. Ahhoz, hogy közelebbi képet kaphassunk erről az igen különlegess stílusról, illetve a Kerekes Bandet kísérő paranormális jelenségekről, a zenekart alapító Fehér testvéreket, Zsombort és Viktort kérdeztem.
- Pontosan mikor és kikből jött össze a Kereked Band?
Fehér Zsombor: A Kerekes Band most 15 éves, és az egri népzenei együttesből hosszú út vezetett a legkeményebben dolgozó Ethno Funk banda cím elnyeréséig. November 27-én egy koncert keretein belül mindenki velünk ünnepelheti ezt a kerek(es) évfordulón az A38 hajón.
- Honnan ered a név?
F. Zs: A névválasztásról röviden annyit, hogy a kerekes volt az első gyimesi dallam, amit megtanultam. Jobb, mint a csoszogtatós: beletörne a nyelvük rendesen külföldön. Viszont itthon sokat kell azért széles terpeszben állni, hogy a Kerekes Band név hallattán egy masszívan lüktető, modern tánczene jusson az emberek eszébe elsőnek. A Kerekes Band népi hangszerekkel játszik keményen – szándékosan nem mondom, hogy világzenét –, többkilónyi effekttel kiszélesítve a hangzást, és olyan rock&roll show-val megspékelve, ami ma már „európai uniós szabvány“.
- A zenei stílusotok nagyon egyedi, egyszerre modern és népzenei. Hogyan tudnátok megfogalmazni, kiknek szól a Kerekes Band?
F. Zs.: Hozzám a Hendrix miatt könnyes szemű rockerek jönnek, Viktort az elektronikus zene BPM-loverjei célozzák meg, Ákost egyszerre komálják a népiek és dub fanok, Námor Csabi fogadóórájára a multiinstrumentalisták állnak sorba, míg Kónya Csabi összehozza a fehéreket és a feketéket, a jazzarcokat és az underground -pipiket. Mindenki megtalálhatja benne a magáét, gyakran még azt is, ami benne sincs. Népi hangszerekkel játszunk rock & rollt. Ennyi, és semmi szarság.
- Milyen a fogadtatásotok külföldön? Van jövője a Kerekes Bandnek nyugatabbra is, vagy regionális kereteken belül gondolkodtok?
Fehér Viktor: 2006-ban a Pimasz című lemezünk a legfontosabb angol világzenei szaklaptól, a Songlines Magazine-tól megkapta a Top Of The World Album címet. Ezen kívül Írországban, Skóciában, Portugáliában, Spanyolországban, Finnországban, tehát a szűkebb régiónk több országában szólt már a Csango Boogie, de olyan szomszédos államokba is sikerült eljutnunk, mint Jamaica.
F. Zs.: Úgy érzem, már elindult a külföldi jövőnk. Sok lemezünk fogy Nyugat-Európában, de Japánban is. A Nat Geo Musicon az Ethno Funk volt az első magyar videoklip, valamint tegnap utalt az Artisjus 22 forintot egy angliai filmzenei jogdíj kapcsán.
- Kikből kerülnek ki a közönség sorai egy-egy koncert alkalmával, inkább fiatalabbak, vagy idősebbek szeretnek titeket?
F. Zs.: Az a legjobb, hogy a koncertjeinket ott van a fiatal blogger-rocker, a push up melltartós kommunikáció szakos, az outdoor felsős hegymászó, a kiöregedett hippi és fiatal szőke barátnője, a kultúraértékelő értelmiségi és a desingzakós felsővezető. Ők a következő koncertre már hozzák a barátaikat is. Vannak szép lányok/jó csajok, amik vonzzák a bulizni vágyó arcokat. Nagyon büszkék vagyunk a közönségünkre, mert elejétől a végéig csápolnak, táncolnak, ordítanak, énekelnek velünk.
- Kik voltak eddig a legfurább arcok?
F. V.: Koncertjeinket gyakran csodás gyógyulások jellemzik. Láttunk már nagymamát headbangelni vagy lufihajtogató bohócot metálvillában, de azért nagyrészt fiatalok vagy fiatalosan öltözködő középkorúak járnak a koncertjeinkre.
- Mik a jövőbeni terveitek?
F. Zs.: Most kezdtünk el az új lemezen dolgozni, ami jövő áprilisban jelenik majd meg. Lassan platinalemez lesz a Fel a kalappal! című album is. Amúgy meg én szeretnék az első lenni, aki fejen állva furulyáztat a Holdon.
Tagok:
Fehér Zsombor (furulya)
Fehér Viktor (dob)
Csarnó Ákos (brácsa)
Námor Csaba (koboz)
Kónya Csaba (basszusgitár)
Eddig megjelent albumok:
Hungarian Folk Music From Gyimes and Moldva (Periferic Records, 2001)
Fütyül a masina... (Periferic Records, 2003)
Pimasz (2006) – platinalemez
Fel a kalappal! (Fel a kalappal!, 2008) – aranylemez

1 komment|Szólj hozzá!
22 forint az artisjustól? Meg vagyok lepve, eddig azt hittem, mindent lenyelnek, de úgy látszik mégiscsak talpig becsületesek!
Laca
|
2010-11-19 10:19:36
Új hozzászólás
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek