– Miért pont Amorf Lovagok?
 
T. Sz.: Megtartottuk a családnevet, a Lovagokat meg az állam adta.  
 
– Ja, igen, hiszen mindkettőtöknek van már lovagkeresztje. (A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét Ambrus 2009-ben, Szabolcs 2010-ben kapta meg – a szerk.) 
 
T. Sz.: Igen, bár Ambrusé egyből szétesett.  
 
T. A.: Fel akartam próbálni, hogy megnézzem, hogy áll rajtam, de abban a pillanatban, ahogy kinyitottam a dobozt, darabokra hullott. 
 
– Ezek szerint tudatosan nem Amorf Ördögökként akartatok visszatérni? 
 
T. A.: Gondolkoztunk rajta, mert tulajdonképpen mi voltunk az Amorf Ördögök, abból a szempontból viszont nem lett volna szerencsés, hogy ahhoz a névhez Bori [Péterfy Bori –  
a szerk.] is hozzátartozott. Ráadásul, már amikor újra elkezdtünk Szabival dolgozni, tudtuk, nem akarunk nagy csapatos rock&roll csindadrattát csinálni. 
 
T. Sz.: És talán az is egy szempont volt, hogy ne követeljék rajtunk a régi számokat. 
 
– Élőben elő tudjátok adni ketten az új számokat? 
 
T. A.: Nem, öten leszünk a zenekarban, Mészáros Ádámmal (gitár), Boros Leventével (dob), Pápai Istvánnal (ütőhangszerek) kiegészülve. Az én zenéimmel mindig az a nagyon nehéz feladat, hogy mivel én sokszor koncepciózusan atmoszférákat kreálok, ezeket teljesen más eszközökkel készíti el az ember egy lemezfelvételhez, mint ahogy azt élőben elő lehet adni. Így amikor elkészül a lemez, és azt mondjuk, hogy koncertezünk, akkor tulajdonképpen elölről kell kezdeni az egészet, mert újra fel kell építeni a számokat, hogy a rendelkezésre álló hangszerekkel és zenészekkel elő lehessen adni őket. 
 
– Most akkor gyereklemez vagy nem gyereklemez a Tócsarobbantó? 
 
T. A.: Nincs igazán eldöntve, hogy kinek szól ez a lemez. De el kell egyáltalán dönteni? 
 
T. Sz.: Én igazából inkább ifjúsági lemeznek gondolom, mint egy kisgyerekeknek szóló albumnak, mondjuk 8-tól 14 éves korig, bár van már négyéves rajongónk is. Valamelyik nap felhívott az egyik ismerősöm Peti nevű kisfia és a telefonba énekelte, hogy „Karesz ma palacsinta lesz”, ami a Cseresznyefa című számunk első mondata. Úgy értelmezte a helyzetet, hogy a szülei felhívták neki a CD-t, ami egy olyan dolog, amit nemcsak otthoni ezerszeri hallgatásra lehet használni, hanem amivel adott esetben beszélgetni is lehet. Ha kell, megadom az összes gyereknek a telefonszámomat eztán.
 
– Előzménye a dolognak, hogy Szabi írt egy mesedarabot Répa, retek, mogyoró címmel, amiben szerepelt néhány, Ambrussal közösen írt dalotok? 
 
T. Sz.: Igazából a lemeznek nincs köze ahhoz a darabhoz. Pontosabban csak annyi, hogy az előadásban szereplő három dal közül kettő, a Zabagép és a Kalózleves átdolgozva felkerült a lemezre. 
 
T. A.: Az inkább csak egy előtanulmány volt.  
 
T. Sz.: Mondjuk nekem abból a szempontból érdekes volt, hogy egyszer szerepelnem kellett benne, mert az egyik bemutatón nem ért rá a színész, és akkor láthattam, mennyire jól fel lehet pezsdíteni akár három-négyszáz gyereket is. Főleg, amikor osztályok jönnek el szülők nélkül, mert akkor sokkal inkább elengedhetik magukat. A tanárnők mint biztonsági őrök nagyon figyelnek az osztályra, beterelgetik a srácokat a helyükre, akiknek elvileg csendben kéne nézniük az előadást, ami persze sosincs így. Egyszer az egyik számnál felugrott tíz gyerek, és elkezdték skandálni, hogy „rock&roll, rock&roll”. 
 
– Mennyire nyúltatok vissza saját gyerekkori élményeitekhez a számok készítése közben? 
 
T. Sz.: A Cseresznyefa című szám például egyértelműen emlékképből született. Tihanyban volt nagyanyámék telke, ahol gyerekkorunk összes nyarát töltöttük, és ki sem mozdulhattunk a kertből. A kertben volt egy nagy cseresznyefa, és most valahogy beugrott, ahogy ott álltam a cseresznyefa tetején, néztem a Balatont, és köpködtem a muslincákat, mert semmi mással nem tudtam elfoglalni magam. Vagy például a Tócsarobbantó című számban leírt helyszínről, a házakról, a galambokról, nekem a Lövölde tér jut eszembe, ahova általános iskolába jártam. 
 

Nagyítás

– Hogy születnek a közös szerzemények?
 
T. A.: Kölcsönhatásban vagyunk. Van valami szövegötlet, ami hozza a zenét, vagy éppen fordítva. Például a janicsáros számba [Janicsár a 3 testvérben] elég hamar belekerült az indiai hegedűs rész az elején, amitől kicsit törökös hangulata lett számnak, és ebből jött a törökös téma. De olyan is előfordul, hogy egy szöveg indít be valamit, amiből lesz egy hangszerelési ötlet. A Lyukas dió című számnak az elején van egy ilyen kis hang, egy dallam. Amikor már majdnem befejeztük a lemezt, nem éreztem elég jónak ezt a számot, és beleraktam egy gitározást, amire Szabi mondta, hogy nem jó, mert nem hallatszik az a kis dallam... 
 
T. Sz.: Nem hallatszott a bólogatós csacsim hangja. 
 
T. A.: És akkor visszacsináltuk. Valószínűleg az a kettőnk együttműködésének a titka, a kémiánk lényege, hogy jól inspiráljuk egymást, és Szabinak nagyon jó a fantáziája. Iszonyú apróságokról teljesen távoli asszociációk jutnak eszébe, amik nemcsak inspirálnak, de szórakoztatók is. 
 
T. Sz.: Én csak Ambrussal vagyok úgy, hogy az ő zenéit látom. Azokat a képeket aztán pedig csak le kell rajzolni. 
 
– Még sosem csináltatok gyereklemezt. Volt valami koncepciótok az elején? 
 
T. A.: Azt tudtuk, hogy nem akarunk olyat csinálni, mint amilyenek a magyar gyereklemezek, emellett pedig ugyanolyan elvek mentén készítettük el ezt az albumot, mint amikor felnőtteknek csinálunk zenét. Én úgy álltam hozzá, hogy megpróbáltam még jobban kitágítani a stiláris mozgásteret, minél többféle hangot, hangszert, stílust belevinni, hogy minél szélesebb, változatosabb legyen az egész anyag hangképe. Szabit viszont igyekeztem arra ösztönözni, hogy ne legyenek benne nagyon nyakatekert dolgok, mert azt a gyerekek nem fogják érteni. Viszont nem volt bennünk semmi kényszer, megerőszakolása a dolgoknak, így az sem volt szempont, hogy a dalokat játsszák majd a rádiók. Például nincs születésnapos szám a lemezen, ami szinte minden gyereklemezen szerepel, és persze tudjuk, hogy ettől eladhatóbb, de mi nem akartunk csak azért is írni egyet, ha egyszer nem volt ilyen ihlet. Öröm volt újra együtt dolgozni, nem volt bennünk semmilyen megfelelési kényszer.
 
– Miért? Máskor van? 
 
T. A.: Például, amikor a Péterfy Bori & Love Bandnek csinálunk egy lemezt, az egy feladat. Egy harmadik embernek, akinek van egy karaktere, színpadi kiállása, attitűdje, úgy kell megtölteni tartalommal, élettel a számokat, hogy az jól álljon neki.  
 
– Mennyire nehéz női aggyal gondolkozni, amikor Borinak írsz számokat? 
 
T. Sz.: Már hozzászoktam. Mindig tíz lánnyal járok egyedüli fiúként szórakozni, és figyelem, hogy miről beszélnek. 
 
– És most gyerekfejjel is könnyen ment? A kavicsgyűjtés és a pocsolyákban ugrálás tényleg annyira tipikus dolgok. 
 
T. Sz.: Elég csak kicsit figyelni a gyerekeket, és tényleg állandóan gumicsizmában taposnak, és ugrálnak bele a pocsolyákba. És ez valójában nagyon hiányzik nekünk felnőtteknek is. 
 
– A címadó dalhoz készül a vidoklip. Mikor láthatjuk? 
 
T. A.: Elvileg már kész van, csak a videóink híresek arról, hogy mindig kicsit lassabban készülnek el, mint a terv. Csáki László régi ismerősünk, ő már Bori több számához készített klipet, például legutóbb az Oroszlán a hóbanhoz, vagy a Délelőttök a kádba’ című dalhoz. Egyébként érdekes módon mindig a Szabi számaihoz készített klipet, és ő tervezte a Tócsarobbantó borítóját is. 
 
– Miért pont ebből a számból készült a klip? 
 
T. A.: Nem igazán tudnám megmondani. Szerintem a Napséta a leginkább fülbemászó szám, de ez meg egy olyan lendületszám, ami jól meghatározza a lemez irányát. Aki megütötte azt a lécet, hogy ezt a számot be tudja fogadni, az az egész lemezt be tudja majd fogadni.
 
– Mi ez a cucc rajtatok a lemezborítón? 
 
T. Sz.: Munkavédelmi ruházat. Az egyik srácnak, akivel focizok, munkavédelmi ruhaboltja van, és mondtuk neki, hogy akkor ő lesz a szponzorunk. Azt sajnos nem tudjuk pontosan, hogy milyen munkaterülten dolgoznak ilyen ruhákban. 
 
– Az Amorf Lovagok egylemezes projekt vagy lesz folytatása is? 
 
T. A.: Mivel ezen a lemezen főleg fiús témák szerepelnek, mint a motorozás, az éléskamra kifosztása, szeretnénk egyszer egy kislányoknak szóló lemezt is. 
 
– Azért az lehet, hogy az nehezebb lesz… 
 
T. Sz.: Miért? Majd írok királylányos számot vagy homoksütist. 
 
– A többi zenekarral mi a helyzet? 
 
T. Sz.: Mi a Magashegyi Undergrounddal csinálunk tavasszal egy kislemezt, ősszel pedig szeretnénk egy nagylemezt, és nekem ez a két dolog most bőven elég. 
 
T. A.: Nekem az utóbbi években a legtöbb időmet Bori zenekara vette el, ami most egy kicsit lecsendesül, hogy Bori szülési szabadságra megy márciustól. Az Erik Sumo Banddel csinálunk egy kislemezt, és bár idén valamivel több koncertünk lesz, mint tavaly, azért bőven marad időm, hogy a Lovagokkal üssük majd a vasat. 
 
– Harcsa Veronika kiválása után, tavaly felröppent a hír, hogy feloszlik az Erik Sumo Band. Akkor most Kiss Erzsi énekel egyedül? 
 
T. A.: Igazából felosztottuk az énekeket.  
 
– Hajós Kristóffal (The Unbending Trees) közösen csináljátok a The Gombot, ami belehallgatva inkább a Kristófra jellemző szomorkodós zenének tűnik. 
 
T. A.: Igen, elég lassú, borongós hangulatú elektronikus zene, egy-két vidámabb számmal. Kristóf írt angolul nagyon jó kis szövegeket a vázlataimhoz. Az egész egy fénykép kapcsán indult, amit a feleségem készített egy Tiffany-lámpáról. Egy ilyen elmosódott, absztrakt valami lett, amiről én azt mondtam, hogy ezt a fényképet akarom megcsinálni lemezben. 
 
– Hogy rangsorolod a különböző projekteket, hogy éppen mire koncentrálsz? 
 
T. A.: Mindig van, ami az embert egy adott pillanatban jobban mozgatja. Én elsősorban stúdiózenész vagyok, persze az élő fellépés is fontos része az egésznek, de számomra mindig is izgalmasabb az alkotás, a zenék elkészítése, amikor a nullából életre kel valami, és mindig az ad örömet, amit éppen aktuálisan csinálok. 
 
– Volt már egy Lovagok minikoncert, a rendes bemutatót mikorra tervezitek? 
 
T. Sz.: A Gödörben lesz a felnőtteknek szóló lemezbemutató koncert március 11-én, az első gyerekkoncert pedig a Millenárison.