Eszter úgy fogalmazott, múltkor kidobták és visszajött az ajtón, most talán visszajön az ablakon. Abban reménykedik, hogy - amennyiben sikeres Párbajt tudhat magáénak – ez végre pozitív változást hozhat a Villaéletében.
A jogászlány öt kiválasztó jelet kapott villatársaitól, köztük Attilától, Csabától, Gergőtől, Fecótól és Pétertől.
Veronika, Shadi és Kinga – mindhárman két jelet gyűjtöttek ezen az estén. Kinga és Veronika között érezhető feszültség most nyilvánvalóvá vált, mindketten a másikra tették kiválasztó jelüket. Shadit egyértelműen Annamária és Eszter szeretné a villán kívül látni méghozzá túlzott egoizmusa miatt.
Hogy a Karrierista ezúttal kit választ ellenfeléül, a szerdai kihíváson kiderül.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek