Az idén 10 éves Gokartring a jubileum alkalmából teljesen megújult! Tavasszal arculatváltáson esett át a pálya: ennek megfelelően új lett a logó és átszabták a honlapot is.
Linkek
Budapest leghosszabb fedett gokartpályája belül is megváltozott: frissen adták át a kétszeresére duzzasztott – és „gokartosított” – kiszolgáló területet, ahol a versenyhangulat már a belépéskor rabul ejti a száguldani vágyókat. A gokartok a világhíres Sodi csúcskategóriás RX7-es gépei, amelyek gyárilag szerelt Honda benzinmotorokkal és speciális beállítással érkeznek. 2 felnőtt kategória (160 és 200 cm3) mellett Budapesten egyedülálló módon gyermek és junior kategória is létezik (100 és 160cm3). Az erőgépek úgynevezett „one design” gokartok, amely azt jelenti, hogy kategórián belül ugyanaz a felszereltségük (biztonsági öv, biztonsági keret és fejtámla, stb.) és ugyanazt a teljesítményt adják le futam közben. A földalatti száguldás élménye mellett az új kiszolgáló területtel és a meglévő rendezvényteremmel együtt már több mint 150 fős céges rendezvények (csapatépítés, incentív tréning, karácsonyi parti, legény és leánybúcsúk, stb.) befogadására is alkalmas az új Gokartring! Ha igazi földalatti száguldásra vágysz, semmiképpen ne hagyd ki!
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek











