Most azzal ne foglalkozzunk, hogy az indie jelent-e még valamit, és ha jelent nem szitokszó-e inkább már, semmint más. A lényeg, hogy két egészen klassz zenei produkció érkezik hozzánk február idusán.
A kétezres évek elején felfutóban volt a független zenei színtér. Ekkor robbant be (talán egy kicsit idejekorán is) a svéd The Sounds, hogy aztán rögtön a bemutatkozó lemezükkel letaglózzak minket. A Living in America egészen jópofán és hihetően rehabilitálta a Blondie-t. Ehhez persze egyértelműen kellett egy szöszke bige, aki ha kell egészen közönséges, vagy épp angyali is tud lenni, és akinek a tenyeréből eszünk. Maja Ivarsson jól játszotta Debbie Harryt, miközben zenekara lazán hozta a new wave-es, poszt punkos, fülbemászó, táncparkettre termett popzenét. És bár a további albumok nem nyitottak új fejezetet a zene történetében, mégis a banda végig szimpatikus tudott maradni.
Azóta olyanokkal osztották már meg a deszkákat, mint a Foo Fighters, vagy épp a Paramore, most pedig egy pimasz amerikai csapattal, a The Limousinesszel közösködnek. A tengerentúli tandem nemrég hozta ki Get Sharp című bemutatkozó lemezét, amelyről jelenleg épp az ide-oda utaló Internet Killed the Video Star hódít.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek