Az ÖsszeEsküvők is megemlékeznek az AIDS világnapjáról
|
1988. december 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja. A TV2 az ÖsszeEsküvők lakóival és műsorvezetőivel karöltve emlékezik meg a világnapról. A rezidencián az egész nap a megemlékezés jegyében telik, hogy felhívják a figyelmet az AIDS-re.
December 1-jén világszerte milliók emlékeznek meg azokról az emberekről, akik halálát HIV-fertőzés okozta. Ez a nap a megemlékezés mellett azonban arra is alkalmat teremt, hogy megünnepeljük a járvány megfékezésére tett erőfeszítések eddigi eredményét. 2010-es becslések szerint 34 millió ember élt HIV-fertőzéssel 2010-ben a Földön. 2,7 millióan fertőződtek a vírussal, és 1,8 millióan haltak meg AIDS-ben csak az elmúlt évben.
 
A rezidencia napja a megemlékezés jegyében Queen emlékreggellel indult, a játékosok Freddie Mercury hangjára ébredhettek. A nap folyamán a rezidencia lakóihoz dr. Csides Kata szexuálpszichológus érkezik, aki mindegyik játékosra feltűzi a világnap jelképét, a piros szalagot. Kata elsősorban a védekezés fontosságára hívja fel a fiatalok figyelmét, hiszen az óvszerhasználat nem csak a terhesség megelőzésnek eszköze, hanem - többek közt – a HIV és HPV vírusok ellen is védelmet nyújt. A fiatalok tájékoztatása után a szexuálpszichológus körbekérdezi az édesanyákat is a védekezési szokásaikról, a prevenciós napot pedig a helyes óvszerhasználat elsajátításáról szóló oktatás követi.  
 
Az esti ÖsszeFoglalóban Peller Mariann és Majka az Esküdj!-ben is magán viseli majd a piros szalagot, megemlékezve az AIDS elleni küzdelem fontosságáról. 
 
2011.12.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
23:50
Az ellenség földjén
amerikai filmdráma, 1989
00:15
Légió
amerikai fantasy, 2010
00:40
Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet
amerikai akcióvígjáték, 1994 (ism.)
00:40
Nomád
francia-kazah kalandfilm, 2005
00:50
Francia kapcsolat 2.
amerikai akciófilm, 1975
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.