Vera Annamáriát hívta párbajozni
|
A villalakók által kiválasztott Vera hosszú monológ után Annamária kezére kötötte a zöld kendőt. Veronika tűnt befutónak, de Vera úgy érezte, hogy nincsenek egy súlycsoportban és inkább a villa fura lányát hívta ki.
Annamáriát méltó ellenfélnek véli, akivel sok dologban hasonlóan gondolkodnak és egyébként is a párbajt már korábban beígérték egymásnak. A tegnapi internetes szavazás szerint egyébként ők a legkevésbé népszerű lányok a villában 4-4 százaléknyi szavazattal – a legnépszerűbb pedig Eszter, akit Seherezádé követ Kinga és Veronika előtt.
 
A Kihívás után Vera és Annamari is tsztességes párbajt ígért egymásnak, amit egy kézfogással meg is pecsételtek. A Párbajra vasárnap kerül sor. 
 
Közben egy másfajta párbajra is készülnek a játékosok, ez a hét ugyanis a box jegyében telik. Hétfőn elindult a felkészülés a Box Gálára, a villalakók négy edző segítségével készülnek fel a a nagy megmérettetésre.  
 
Attila, Vera és Veronika edzője: Szikora "Bunyós" Pityu. Többszörös magyar bajnok, aki részt vett a barcelonai olimpián és megkűzdött Mike Tysonnal és Lennox Lewis-zal is. 
 
Bunyós Pityu: Az életem nagy része az ökölvívással telt, mint sportoló és mint edző. Szeretek foglalkozni emberekkel. Szeretném átadni az ökölvívás tudományát és remélem, hogy ezáltal hozzájárulhatok ahhoz is, hogy minél többen kedvet kapjanak ehhez a sporthoz. 
 
Csaba és Kinga edzője: Miló Viki: WIBF – GBU légsúlyú profi világbajnok. 
 
Miló Viki: Én azt gondolom közelebb hoztam a hétköznapi emberekhez az ökölvívást, mert véleményem szerint, sokan szeretik ezt a sportágat csak félnek lemenni a versenyzők közé. Én ezért foglalkozom a hobbista boksszal. Itt megláthatom, mit tudok másfél hét alatt kihozni a villalakókból. 
 
Gergő, Seherezádé és Fecó felkészítője Énekes István (Öcsi). Többszörös válogatott, olimpiai kerettag és háromszoros korosztályos magyar bajnok.  
 
Énekes István: Azért vállaltam, hogy a sportot, minél többen megismerjék és megszeressék, ebben segíthet ez a népszerű műsor. Szeretnék minél több gyermeket a sportra buzdítani a mai elfásult, túlhajszolt világban. Célom, hogy minél több gyerek sportoljon, kimozduljon a szabadba és egészséges életet éljen. 
 
Eszter és Péter segítője István testvére, Énekes Róbert. Korosztályos magyar bajnok, korosztályos válogatott. 
 
Énekes Róbert: Szeretném minél több gyereknek átadni a sport által az ökölvívás tudományát. A bátyámmal közös célunk, hogy a fiatalságot az egészséges életmódra neveljük.  
 
Annamária az egyetlen, aki nem akart részt venni ebben a feladatban, ezért ő nem szállhat harcba a győztesnek járó hatalmas jutalomért, amiről egyelőre mégnem derült ki, hogy mi az. Igaz, a zöld kendőt frissen megkapó lánynak elkeseredésre így sincs oka, hisz vasárnap látogatta meg a családját Csabával, beváltva ezzel a táncos hét nyertesének járó jutalmat. 
2011.12.01
|
Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 24., csütörtök

Eszter, Eliza
H
21
K
22
Sze
23
23:50
Az ellenség földjén
amerikai filmdráma, 1989
00:15
Légió
amerikai fantasy, 2010
00:40
Csupasz pisztoly 33 1/3 – Az utolsó merénylet
amerikai akcióvígjáték, 1994 (ism.)
00:40
Nomád
francia-kazah kalandfilm, 2005
00:50
Francia kapcsolat 2.
amerikai akciófilm, 1975
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.