Vasárnap és a villalakók az RTL Klub stúdiójában bizonyíthatták énektudásukat, elérkezett ugyanis a Való Világ X-Faktor-hetének döntője, melynek a tétje a védettség volt. Bár énekelni egyik villalakós sem tud, mindenki küzdött a lila kendőért.
Először Eszter és Péter adta elő dalát, a Rednextől a Cotton Eye Joe-t, majd Vera és Csaba következett a Magna Cum Lude Színezd újra című slágerével, utánuk Kinga és Fecó adta elő Cserháti Zsuzsa Boldogság, gyere haza! című dalát, végül Seherezádé és Attila a United Keserű méz című dalának előadásával szórakoztatta a közönséget. A villalakók mentorai meghatódva figyelték és értékelték produkcióikat.
Attila annyira felbátorodott az élő adás során, hogy utlsó lehetőségét kihasznláva, randira hívta Muri Enikőt, aki azonban kedvesen kitért a válasz elől. A nézői szavazatok alapján a lila kendőt Csaba és Vera kapta, akiknek a szavazatok 38%-át sikerült megszerezni. A kiválasztáson így ők élveznek védettséget. A negyedik helyezet Péter és Eszter lett a szavazatok 9%-val, harmadik Kinga és Fecó 22%-kal, Seherezádé és Attila pedig 31%-kal szerezte meg a második helyet.
Miután Csaba és Vera védettséget szerzett az énekversenyen, kezdetét vette a kiválasztás. Péter Kingára tette a jelét, mivel szerinte neki szüksége van a visszajelzésre és a feltöltődésre. Attila Fecóra voksolt, mert csalódott benne, szerinte nem egy olyan igaz ember, mint amilyennek mondja magát és a barátságukat is eldobta. Fecó Seherezádéra tett nem meglepő módon, tekintve az elmúlt napok eseményeit, amikor is többször összeszólalkoztak. Vera Attilára tette jelét, mivel már nem bírja elviselni az összeférhetetlent. Csaba és Kinga Eszterre tették a jelüket. Seherezádé és Eszter pedig tartva magukat a korábban megbeszélt taktikához, Kingára szavaztak. A cselszövő lány így három szavazattal megkapta a zöld kendőt. Kinga szerdán a kihíváson nevezi majd meg ellenfelét. Attila mégsem váltotta be ígéretét, s a négyesükből csak ő nem tett Kingára.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek