„Sokáig volt már béke, közeleg a világvége” – énekelte a költő a Farkastörvények-lemezen. Az Akela esetében azonban mit sem számít, ha mindez bekövetkezik, hithű közönségük ugyanis minden napot úgy él meg, mintha az az utolsó lenne.
És mivel az Omen- és az Akela-rajongók között nem kevés az átfedés, vélhetőleg előbbi formáció sem különösebben stresszeli magát az állítólagos apokalipszis miatt. Már csak azért sem, mert Koroknai Árpád frontember csatlakozásával a klasszikus heavy metal zenekar új erőre kapott. Az Omen már javában dolgozik új nagylemezén, melyről egy-két szerzemény ezen a koncerten is elhangzik. Hozzájuk hasonlóan a földművelésügyi és vidékfejlesztési metálban utazó Akela is hamarosan új anyaggal jelentkezik, mely várhatóan a Függőségi Nyilatkozat címet viseli majd.
Az Ego-Project egy hazai rock/metál szuperprojectet takar, a tagok olyan klasszikus csapatokban játszanak/játszottak, mint a Kalapács, az Iron Maidnem, a Classica vagy a Dirty Dance, de vélhetőleg a Dreylands neve sem cseng ismeretlenül a power metal hívek számára, a Hungarian Metal Awards díjkiosztóján ugyanis a „legjobb bemutatkozó album” kategóriában értek el első helyezést. A koncertsorozatot a 2010-ben alakult Long Road nyitja.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek