Kapa és Pepe meg egy csirke – ez a félmondat önmagában is annyira vicces és ígéretes, hogy felesleges bármi mást hozzátenni, de a rend kedvéért azért elmondom, hogy a „nézőművészetis fiúk” szürreális, abszurd és groteszk előadásáról van szó.
A fajok eredete című előadás február 2-án tekinthető meg (egy előadássorozat kezdeteként) a Zsolnay Negyedben. Darwin jól ismert művéből kiindulva egy olyan kísérletre vállalkoztak az alkotók, mely ötvözi a tudományos ismeretterjesztést a költészettel. Az emberiség evolúciója három figurán – konkrétabban három hajléktalanon – keresztül elevenedik meg, improvizatív jelenetek és nyelvi lelemények tucatjával fűszerezve. Ez azonban csak a dolog egyik fele: a másikban ugyanez a három karakter (Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczy Szabolcs megformálásában) tér vissza, ezúttal azonban filmesekként, akik egy csirkéknek szóló mozi összegründolásán ügyködnek. Garantált kasszasiker: százezer néző az első hétvégén, ráadásul a tojáshozamnak is jót tesz.
A keserédes előadás a Vidor Fesztiválról a legjobb kamaradarabnak járó elismeréssel, plusz egy különdíjjal távozott – és talán még az örök kérdésre is megadja a választ: nem a tyúk volt előbb és nem is a tojás. Mindkettőt megelőzte a humor.
A keserédes előadás a Vidor Fesztiválról a legjobb kamaradarabnak járó elismeréssel, plusz egy különdíjjal távozott – és talán még az örök kérdésre is megadja a választ: nem a tyúk volt előbb és nem is a tojás. Mindkettőt megelőzte a humor.
Romantikus téli esték Ajka, 2012. február 1 - 28.
Csapókerti farsang (2012) Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Maskurások, bolondok... – Csapókerti Farsang Debrecen, 2012. február 21 - 25.
Képek Ideje – Temps d'Images Fesztivál 2012 Budapest, 2012. február 22. - március 18.
Frankofón Filmhét 2012 Budapest, 2012. február 23. - március 2.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Vélemény|Felhasználási feltételek



