A magyar jazztörténet egyik kiemelkedő ikonja – aki kreativitását nem csak a zenében kamatoztatva rendelkezik egy fogászati világszabadalommal is – ismét muzsikálni fog nálunk, ezúttal két másik ikonnal egyetemben.
Linkek
Az alapító Vukán György zongorán, Balázs Elemér dobon, Berkes Balázs bőgőn játszik, ők együtt a Creative Art Trio. Az együttes ebben a felállásban 1990 óta zenél együtt. Azoknak, akik otthon vannak a jazzben, nem lehet újat mondani róluk, akik pedig most barátkoznak ezzel a műfajjal, azoknak azért nem, itt nincs elég hely erre.
Ha külön-külön is fantasztikus teljesítményt, élményt és örömet nyújtó zenészek együtt csinálnak muzsikát, annál nem sok emlékezetesebb „fíling" van. Miről is beszélek? Vukán – aki tavaly töltötte be a hetvenet - már 1964-ben egy koncerten zenélhetett Nyugat-Berlinben Miles Davis-szel és Dave Brubeck-kel, felsorolni is nehéz lenne szerzeményeit; Oscarra jelölt filmzenék, zongoraversenyek, opera- és komolyzenei cross-over átiratok, aztán saját alapítású zenei díj a Creative Art Díj, melyet maga finanszíroz, stb. Berkes Balázzsal közel ötven éve, Balázs Elemérrel huszonkét éve játszik együtt. Ő maga több, mint hatvan éve van színpadon. Kell ennél több? Igen, mindenképpen kell! Meg kell őket nézni és hallgatni!

Urbitális Majális 2012 Budapest, 2012. május 1 - 31.
Bogarak, lepkék, madarak Győr, 2012. május 3 - 31.
Tavaszi Művészeti Fesztivál 2012 Bp Budapest, 2012. május 11 - 26.
XVIII. Szegedi Borfesztivál Szeged, 2012. május 18 - 27.
Bakony–Balaton Geopark Hete Veszprém, 2012. május 21 - 27.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek