Brainstation elnevezéssel tavaly év végén hirdetett meg a TV2 egy műsorötlet-pályázatot, amelyre rengeteg jobbnál jobb formátumterv érkezett. A hazai döntőn a 12 legjobbnak ítélt ötlet gazdái prezentálhatták műsorukat a verseny zsűrijének.
Kapcsolódó cikkek
A TV2 anyavállalata, a ProSiebenSat.1 évek óta megrendezi Brainstation nevű műsorötlet pályázatát, melyet a TV2 tavaly év végén itthon is meghirdetett. A csatorna olyan kreatív, a televíziózás iránt fogékony jelentkezőket várt, akik úgy gondolták, van olyan műsorötletük, mellyel szívesen megmérettetnék magukat egy versenyen is.
A pályázatra kevesebb, mint egy hónap alatt körülbelül kétszáz műsorötlet érkezett be. A zsűri értékelése után a két legjobbnak ítélt alkotás bekerült a nemzetközi döntőbe is, melyre február 20-án kerül sor egy videokonferencia keretében, ahol eldől, kié lesz az év műsorötlete.
A nemzetközi győztes 5000 euróval lesz gazdagabb, valamint ötlete bekerül a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátum katalógusába is, a formátum megvalósítása esetén pedig az ötletgazda további jogdíjakkal is gazdagodik.
A verseny zsűritagjai, Ökrös Gergely a TV2 producere, valamint Szabó Zoltán és Varga Attila a Comment:com újságírói a hazai legjobb pályaműnek egy nem mindennapi kvízműsort választottak. A másik legjobbnak ítélt ötlet pedig a döntőn résztvevő szakmai újságírók által lett kiválasztva, akik egy utazós reality-t találtak a legérdekesebbnek.
A TV2 a verseny honlapján, a www.musorotlet.hu oldalon továbbra is várja az új és egyedi formátumterveket, melyek, ha elnyerik a szakemberek tetszését, akár meg is valósulhatnak.
Update:
A TV2 anyavállalata, a ProSiebenSat.1 által évek óta megrendezésre kerülő nemzetközi műsorötlet pályázatot a magyar verseny egyik győztese, egy utazós reality nyerte meg, mely így bekerül a ProSiebenSat.1 nemzetközi formátumkatalógusába, a cannes-i formátumvásáron pedig elindulhat a nemzetközi hírnév útján. A győztes ötlet kitalálója 5000 eurót kap.
„A nemzetközi zsűrinek az ötlet eredetisége, a gazdaságos megvalósítás lehetősége, a pozitív szociális üzenete tetszett, na és az, hogy a formátum nagyon jól ötvözi az ismeretterjesztő és a szórakozató reality műfaj jegyeit. Olyannyira hiszünk az ötlet sikerességében, hogy a TV2 tárgyal a műsor megvalósításáról" - kommentálta a sikert a TV2 producere, egyben a Brainstation hazai főszervezője, Ökrös Gergely.

Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.

|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek