Arról nem is beszélve, hogy szinte egyedülálló módon egyszerre vált képzett harcművésszé és színésszé, Hongkong után Amerikát is meghódítva (különlegesség még, hogy az ő filmjeiben a verekedős részeket lassítani kellett, hogy követhetőek legyenek mozdulatsorai, míg másokat még ma is gyorsítanak). Az 1973-as, Kínában forgatott A sárkány közbelép volt Lee első hollywoodi filmje, a történet középpontjában Lee, a harcművészetek szakértője áll, aki egy felkérést követően épül be egy drogkereskedő-hálózatba, ahol egy különös, meghívásos alapú kungfu-versenyen kell részt vennie. Az eldugott szigeten álló erődítményben megrendezett torna legfőbb szponzora nem más, mint a félkezű, veszedelmes drogbáró, aki az épület harcművészeti iskolájával álcázza a kábítószer-kereskedelmet és a prostitúciót. A kungfu-bajnok Lee ebbe a veszélyes közegbe bekerülve nevez az illegális bajnokságra.
Először csak a húga haláláért érzett bosszú és az elégtétel vágya hajtja, ám hamarosan rádöbben, hogy ellenfelei veszélyesebbek, mint hitte. Robert Clouse (Spielberg 1972-es Valami gonosz című filmjének írója) első rendezésében erősen James Bond-os sztorit mesél el látványos harcjelenetekkel és emlékezetes tükörtermi fináléval (no meg a rövid időre felbukkanó Jackie Channel és Chuck Norrisszal), de A sárkány közbelép inkább tragikuma miatt tekinthető a Bruce Lee-életmű egyik fontos darabjának: a harcművészetek egyik legjobbja a film bemutatója előtt nem sokkal - máig tisztázatlan körülmények között - vesztette életét.
Forrás: Est.Tv Magazin