Egri Borok az Akadémián
Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, 2010. február 27., szombat
Eger és borai méltán népszerűek, a tavalyi Év Bortermelője is ezen a vidéken készíti nedűit, és most mi is belekóstolhatunk a csodába. Az egri borok ugyanis egy napra ismét a Magyar Tudományos Akadémia impozáns épületébe költöznek.

Itt bárki megismerkedhet közelebbről is ezekkel a különleges borokkal és alkotóikkal. Az egész napon át tartó program idén minden várakozást felülmúl, hiszen 32 borászat mutatkozik be közel 150 féle borával.

 

A kapuk 10 órakor nyílnak meg a borrajongók előtt, akik egészen késő délutánig élvezhetik az egri vörös és fehér borok kivételes íz- és illatvilágát. Ott lesz többek között Dr. Lőrincz György is, akit a Magyar Bor Akadémia 2009-ben megválasztott az Év Bortermelőjének. A kezdő hangulatról Herczeg Flóra és a Veszelka Kommandó gondoskodik, akik a Kárpát-medence népzenei kincsét dolgozták át a mai fülhez idomítva. 

Belépőjegy a helyszínen váltható 2000 Ft-ért - diákoknak 50% kedvezmény -, mely feljogosít a szájíz szerinti ízlelő-túrára a kiállított borok között, valamint ehhez egy elegáns kóstolópoharat is biztosít az érdeklődők számára. 

2010.02.01