Milliókért a pokolba
|
est.hu:
6/10
|
olvasói:
9/10 (12)
Az komoly jellemhiba, ha valakinek nem elég egymillió dollár, és képes saját bűntársait kinyírni, hogy az ebből fakadó vitákat megelőzze.
Az illető ráadásul azt is állítja magáról, hogy Elvis Presley törvénytelen fia, ami egyrészt világosan jelzi elmeállapotát, másrészt lehetőséget ad a rendezőnek, hogy szereplőit Elvis-kosztümbe bújtassa. És így születik meg a filmtörténet első Elvis-bankrablása, a Las Vegas-i nemzetközi Elvis-héten, amit történetesen egy kaszinóban rendeznek meg. (Bizony, rendesen meg kell erőltetnie magát a forgatókönyvírónak, ha új bankrablásötlettel állnak elő, hiszen volt már bohócos, télapós, elnökálarcos, sőt kutyás bankrablás is!) Csakhogy a nagy lövöldözéssel járó balhé után a volt fegyenc, Murph (Kevin Costner) elintézi csapatának életben maradt tagjait, de az elővigyázatos Michael (Kurt Rusell) valahogy életben marad, sőt, lelép a pénzzel. De nem egyedül, mivel gyakorlatilag nyakába akaszkodik a gyerekét egyedül nevelő, de kalandvágyó Cybill (Courteney Cox).
 
Ám az enyhén pszichopata Murph-öt nem lehet csak úgy lerázni, a nála talán kissé kevésbé rátermett rendőrökről nem is beszélve, sőt, időnként Cybil is előrukkol némi meglepetéssel. Mindez rendkívül színesen, tempósan és izgalmasan indul, ami nem csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy a másodfilmes Demian Lichtenstein videoklip-rendezőként tanulta ki az ipart. Kevin Costner pedig sokkal jobb rossznak, mint jónak, Kurt Russellnek pedig a vérében van a tapló, de mégiscsak jószívű macsó figurája. Melléjük olyan remek mellékszereplőket szereztek, mint Christian Slater, Kevin Pollak, David Arquette, Jon Lovitz – csakhogy a legtöbben sajnos már az elején meghalnak.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.06.13
|
3000 Miles to Graceland
amerikai thriller, 124 perc, 2001
Amikor öt Elvis kirabolja a kaszinót, az csak a kezdet. Kurt Russell nagyon laza, Costner nagyon pszichopata, a helyzet nagyon para. Road-movie sok átejtéssel és még több hullával.

Műsoron a TV-ben

Film+
 2012.05.26., szombat, 22:40
MGM
 2012.06.09., szombat, 23:55
 2012.06.10., vasárnap, 04:00

Linkek

Új hozzászólás
Név: E-mail:
Hozzászólás:
Ismételd meg:


2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
18:15
Az ifjú farkasember
amerikai vígjáték, 1985
18:15
Rango
amerikai animációs film, 2011
18:15
Szingli mami bevetésben
amerikai filmdráma, 2003
18:20
Az őrzők legendája
amerikai animációs film, 2010
18:45
Egy lányról
angol filmdráma, 2009
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.