Interjú
Komikus és tragikus - Interjú Rakovszky Zsuzsával
- Egy ideje visszaköltözött szülővárosába, Sopronba: a talányos VS címet viselő új regényének van köze hozzá?
- Nincsen, legfeljebb annyi, hogy itt került a kezembe az a könyv, amelyik az egészet beindította.
Ledényi Attila - Art Market Budapest 2011
Az Art Market Budapest Magyarország egyetlen kortárs nemzetközi képzőművészeti vásáraként és Közép-Kelet-Európa művészeti életének fontos elemeként kerül megrendezésre. Erről és a mai képzőművészekről beszélgettünk Ledényi Attilával.
"...az egész szórakozásnak indult..." - a Percossa tagjaival beszélgettünk
Az év elején hatalmas sikerrel mutatkozott be hazánkban látványos, és egyben rendkívül humoros műsorával a holland ritmusszínházi társulat, a Percossa. Október 8-9-én ismét Budapesten láthatjuk a négy konzervatóriumot végzett, ízig-vérig dobost – Nielst, Eric-et, Renét és Janwillemet –, akikkel terepszemléjük során beszélgettünk a Millenáris Teátrumban.
"...nem nagyon akartam űrhajós vagy pilóta lenni." - Kovács Lehel
Kovács Lehel 2006-ban végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor és Jordán Tamás osztályában, ezután a Katona társulatához szerződött. Több filmben is láthattuk már és gyakori szereplője a TÁP Színház előadásainak is. Lehellel a színház mellett a filmekről és terveiről beszélgettünk.
A tér mindenkié - Mácsai Pál
Fesztiválok, rendezvények, szabadtéri előadások. Nyáron is bővelkedünk a kulturális programokban. Csak győzzük szusszal a sok programot. A szabadtéri rendezvényeket egy dolog biztosan befolyásolja: az időjárás.
Történelmi intimitások - Interjú E. Kovács Péter történésszel
E. Kovács Péter történésszel új könyve megjelenése apropóján beszélgettük.
A tánc felszabadító ereje, megújuló Győri Biennálé - Kiss János
Nagy a sürgés-forgás a Győri Balettnél, a táncosok a soron következő premierre készülnek, míg a csapat a III. Táncművészeti Biennálé előkészületein dolgozik. Kiss János igazgatót is csak egy röpke percre sikerült elérni, hogy faggassuk a programról.
Az első két éjszakás Múzeumok Éjszakája következik - Török Petra, szakmai szervező
Idén nyolcadszor rendezik meg a Múzeumok Éjszakáját, de ezúttal a vidék és a főváros programja kettéválik egymástól, lehetőséget adva azoknak is, akik mindkét programban találnak maguknak érdekes kiállításokat. Török Petrával, a rendezvény szakmai szervezőjével beszélgettünk.
„Tág teret enged az alkotásnak” - Halmos Ádám, Magyar Képregény Szövetség
Április 30-án a Dürer Kertben rendezik meg a 7. Magyar Képregény Fesztivált, amelyen idén a hazai rajzolók mellett ismert holland, finn, észt alkotókkal és munkáikkal is találkozhatunk. A programokról, hazai és külföldi művészekről és a képregény helyzetéről beszélgettünk a Magyar Képregény Szövetség elnökével, Halmos Ádámmal.
A harag maga a fájdalom - Riekje Boswijk-Hummel
A legtöbb ember naponta akár többször is felhúzza magát valamin. Vannak, akiket kevésbé lehet kihozni a béketűrésükből, mások a legkisebb dologra is felkapják a vizet. De vajon mi zajlik le bennünk ilyenkor?
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek














