Interjú
Egy félreértéssel kezdődött - Jazzy Chanson Duó
A tavaly bemutatott Szentivánéji álom című world musical révén talált egymásra Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla, a magyar zenei szcéna két nonkonformistája. A musicalt egy újabb közös produkció, a Jazzy Chanson Duó követte, ami az egyik legjobb és legaktuálisabb bizonyíték arra, hogy semmi sem lehetetlen - a zenében sem, amiről leghamarabb június 5-én győződhetünk meg a Centrál Színházban.
Szívvel és ésszel dönteni - Janisch Attila
Janisch Attila filmrendező válogatta az idei POSzT versenyprogramját. Találkozásunk első pillanatától ömlik belőle a szó, ami nem is csoda, hiszen egy évig senkivel nem beszélhetett az élményeiről. Az elképesztő mondatfolyam közepén mellékesen elhinti, hogy nem szeret emberek sorsáról dönteni. Azt hiszem, most kell bekapcsolnom a magnót.
Átélni a teljességet - Ágens
Ágens kortársopera-énekesként vált ismertté, az utóbbi években állandó alkotótársaival létrehozott produkcióiban azonban nemcsak énekel, hanem játszik és rendez is. Előadásai megrázóak, hátborzongatóak. A Kúrós versek című kötetéből készült Édes szívem, ribanc vagy című előadás májusban még elcsíphető a Bárkán.
Utak és rezgések - Duda Éva
Duda Éva nemrég Bukarestben koreografálta Presgurvic Rómeó és Júliáját, áprilisban a Plain és Az Ismeretlen című darabjainak felújításán dolgozott. Május végén Carneval című munkáját láthatjuk a Merlin Színházban. E bemutató a Közép-Európa Táncszínház huszadik jubileumi évadának záróakkordja lesz.
Nyugatos gondolkodás - Fabricius Gábor
A magyar kreatívok vitán felül leganglománabb képviselőjét, a Londonban tanultakat itthoni környezetbe applikáló Fabricius Gábort a Nagy Britmánia ötletgazdájaként ismerhették eddig leginkább a szakmai berkeken kívül esők. Gábor a vizuális után most verbális kommunikációra adta fejét, a napokban jelent meg első novelláskötete Puha Neon Fejlövés címmel, melyben a magyar média lejárt szavatosságú világa mellett fontos szerep jut egy fekete Moleskine notesznek is.
Balkáni illúzióvesztések - Máté Gábor
A hős és a csokoládékatona. Ez a furcsa című, kevésbé ismert Shaw-darab a Katona József Színház legújabb bemutatója, parádés szereposztásban. Balkáni vígjáték, balkáni zenével. Jónak ígérkezik. A rendező, Máté Gábor osztotta meg velem elképzeléseit és kételyeit a bemutató előtt két héttel.
Egy jó nevetés... - Kati Kovács, képregényrajzoló
Eredeti képregényrajzolókban mi, magyarok szerencsére soha nem szenvedtünk hiányt, és talán ezt a tehetséget örökölhette a génjeiben az apai ágon magyar származású Kati Kovács. A hozzánk látogató finn grafikussal első, végre magyar nyelven is megjelent könyvéről, a Paprikás rapszódiáról és az ehhez ihletként szolgáló gyerekkori élményeiről beszélgettünk, és azt is tisztáztuk, hogyan jutott Helsinkiből Rómába.
Az utcáról merítek ihletet - Kovács Budha Tamás
Kovács Budha Tamással, a kortárs képzőművészet egyik kiemelkedő alakjával beszélgettem a graffitiről és a képzőművészetről.
A bizalom szabadsága - Dolhai Attila
Azt mondja, szerepeit igyekszik saját tapasztalataiból megformálni, vagy ha ilyen nincs, akkor megpróbál felidézni egy járókelőt vagy egy régen a héven megfigyelt utast, és kész a figura. Ő maga nem indiai, nem herceg. Nem is találkozott olyannal, aki az lenne. Dolhai Attila ennek ellenére talál kulcsot A Bajadér Radjamijához.
Pozícióváltások - Kozmér Alexandra
Kozmér Alexandra nyolcévnyi kényszerpihenő és műfaji kalandozás után másfél éve talált vissza a klasszikus balett legnagyobb magyar színpadára. Miközben pályája állomásairól faggatom, közvetlen természete nem gátolja abban, hogy a kávézó asztala mellől felugorva passer-helyzetben magyarázzon. Életkedve sugárzó, pedig göröngyös volt a sikerhez vezető út.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek














