Gasztró
JET STATION
Magabiztos térképészeti ismeretekkel nem, ám megbízható belsőépítésszel annál inkább rendelkezett a Jet Station Pub tulajdonosa és ötletgazdája. Terézváros nem Ferihegy: a Főposta oldalában, a Nyugati pályaudvar tőszomszédságában elhelyezkedő földalatti létesítménybe a vonatok zakatolása sem hallatszik, nemhogy a landoló gépek zúgása.
Horgásztanya étterem
Vannak helyek, amelyek mellet akár hetente elsétálhatunk, akkor sem figyelünk fel. Nálam a Horgásztanya ebbe a kategóriába tartozik. Elég gyakran bukdácsolok keresztül a Fő utcán, ám eddig legfeljebb a periférikus látásommal érzékeltem, hogy az Arany Folyó fedőnevű kínai vendéglő mellett, rögtön a sarkon is akad egy célbavehető pozíció.
Leonardo Pizzéria
Nem tudom, ki volt az a jövőbelátó városatya, aki a Nagykörutat és a Szentkirályi utcát összekötő utcát az érzéki élvezetek és élmények mágusáról, Krúdy Gyuláról nevezte el, de valamit nagyon megérzett, az bizonyos. A Mikszáth Kálmán tér kultúrtörténeti jelentőségét már sokan megénekelték, valószínűleg a Tilos az Á históriáját feldolgozó antropológiai szakdolgozatra sem kell már sokáig várnunk - ahogy a "tökéletes helyettes", a Darshan-konglomerátum mítosza sem kevéssé masszív mostanra.
Építész Pince
Patinás környezetben, a Nemzeti Múzeum háta mögött, a frissen felújított Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tőszomszédságában, a Magyar Építészek Szövetsége hangulatos barokk épületében búvik meg az Építész Pince, e heti kalandozásaink célpontja. A központi fekvés és a családias hangulat egészen változatos vendégseregletet gyűjt össze nap mint nap az Ötpacsirta utcába.
Cactus Juice Pub
Az ember azt gondolná, hogy egy olyan kétmilliós, tetszetős nagyvárosban, mint Budapest, pár száz méter távolság igazán nem jelent túl sokat. Bizonyos esetekben mégis két külön világ rejlik az utca egyik s másik oldalán. Keleti oldal és nyugati oldal nemcsak a Nagykörúton, de az Andrássy úton is elválik egymástól.
Jazz Garden
Ebédidőben betérni egy olyan helyre, amelyet az ember korábban az esti programjaiból ismert, olykor meglepő is lehet. Mivel a Jazz Garden eddig a zenei rovatból volt ismerős a számomra, idejét éreztem annak, hogy egyszer délidőben is becélozzam ezt a pozíciót. A megszokott nyüzsi helyett szolíd nyugalom és diszkrét gépzene fogad - viszont így ebédidőben az ételárak is lejjebb csusszannak jó húsz százalékkal.
János étterem
I. ker., Hegyalja út 23.
A Hegyalja úton vidáman kacsintó, dús bajszú pásztorférfi képe hívogatja a Gellért hegyet a BAH csomópont felé elhagyó turistákat és a közelben székelő Duna TV munkatársait. Gondolom ő lehet János, a János vendéglő névadója. Kedves ember, nem mondunk neki nemet.
Békebíró Pub
Teli talppal berúgni az ajtót, majd súlyos léptekkel betérni az ivóba - a western-rendezők szerint ez minden férfi álma. Mindannyiunkban ott szunnyad egy-egy icipici John Wayne, legfeljebb ritkán tudjuk kiélni titkos vágyainkat. Nos, a Békebíró Pub megalkotói ezen a helyzeten próbáltak változtatni.
Belga Söröző
Boldogult egyetemista koromban a középkortörténeti stúdiumok idején azt hiszem, méltatlanul kevés figyelmet szenteltem a kultúrtörténetnek, főképp a szerzetesrendek az italkultúra összefüggéseinek. Mindez a Bem rakparton, a Belga Söröző ajtajában jutott az eszembe, ahol belépéskor rögvest egy joviális, sörpocakos, kapucnis (vagy kapucínus?) szerzetes barát kriglit markoló, életnagyságú szobrába ütköztem.
Sunny Dinner Hűvösvölgy
Egy fagyos-ködös délutánon piros ötvenhatossal elbuszozni a hűvösvölgyi MOL-kúthoz, mi tagadás, ez azért súlyos évkezdet. Van aki a lencse-partira esküszik, én idén a Sunny Dinerre és az amerikai stílusra szavaztam. Azt mondják, a huszonegyedik század az övék lesz, hát akkor csapjunk bele mielőbb. Nem mintha ezt a hálózatot egy lapon lehetne emlegetni a most már nálunk is minden második sarkon megtalálható hamarétkezdékkel. A kiindulópont hasonló, a végeredmény azonban sokkal barátságosabb. Aki nem hiszi, hogy a hamburger-alapból is ki lehet hozni kellemes dolgokat, az dobja el az előítéleteit és látogassa meg a Sunny Diner éttermeket.
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.
|
Iratkozz fel RSS-hírcsatornáinkra!
Programot ajánlok|Impresszum|Médiaajánlat|Felhasználási feltételek





