Hírek
Egy hétig támadták a hegyet Hazatért a 4 ezer magyar a legnagyobb sítáborból
Immár harmadik alkalommal rendezték meg január első és legnagyobb hazai szervezésű zenei fesztiválját. Az egyhetes esemény különlegessége az volt, hogy egy francia síterepen jött össze a hatalmas tömeg, hogy a bulik mellett a téli sportoknak és a számos programnak átadja magát.
Az innováció ünnepe az ELTE-n
A hagyományok tekintetében kevés hazai felsőoktatási intézmény versenyezhet a 375 éves ELTE-vel. Azonban a fennmaradáshoz mindig is szükség volt a megújulás képességére is. Többek közt ennek szellemében született meg az ELTE Innovációs Nap elnevezésű rendezvény, amelyre 2011. február 23-án ismét sor kerül a lágymányosi kampuszon.
Animáció, rövidfilm, írókurzusok
Nevezz a KAFF-ra! Március 11-ig lehet nevezni az idén tízéves jubileumát ünneplő, nemzetközi szinten is rangos Kecskeméti Animációs Filmfesztiválra, és a vele párhuzamosan futó, 7. Európai Animációs Játékfilmfesztiválra.
Légy légiutas-kísérő!
A múlt század hosszú hajóútjain született meg a „steward” és „stewardess” pozíció, miután az utasoknak szükségük lett olyan képzett személyzetre, akik a hajóúton kiszolgálták őket.
A gimiből való távozás után reklamációt nem fogadunk el
Vészesen közeleg február 15., a felvételi jelentkezés határideje. Van, aki már kiskora óta tudja, hogy orvos, informatikus vagy éppen tengerbiológus lesz, de olyan is akad, akinek még mindig nincs fogalma arról, merre tovább.
Víz, vámpírok, vers
Március 22-e a víz világnapja, melynek apropójából a Tiszta Vízért Alapítvány és a Garbó Kiadó pályázatot hirdet „Életem a víz” címmel. A vízzel kapcsolatos irodalmi és grafikai műveket...
Ahány nyelven tudsz…
Számtalan magyar közmondás első felét álmunkból fölkeltve is be tudjuk fejezni, mint például: Addig jár a korsó a kútra… Aki másnak vermet ás… Amilyen az adjonisten… Ki korán kel… A címben szereplő példánnyal is így vagyunk: „… annyi ember vagy.” De hogy ez mennyi mindent jelenthet, nem feltétlenül gondoljuk végig.
Pályázz, rajzolj, védd a természetet!
Érdekelnek az interaktív alkalmazások, és szeretnéd egy csapat tagjaként hasznosítani a tudásodat? A Kitchen Budapest pályázatot hirdet olyan szakemberek, művészek, mérnökök, dizájnerek számára, ...
Most mutasd meg!
A társadalmi felelősségvállalás magyarországi nagykövete, Novák Péter ezúttal is hozza a formáját: a Most mutasd meg! – pályázaton arra buzdít mindenkit, hogy tegyen a környezetéért, és ezt utána ossza meg az egész világgal.
Mathias Corvinus Collegium: „Jöjj, ha jó vagy, és még jobbként távozz!”
A kollégiumi életet szokták egy véget nem érő osztálykiránduláshoz is hasonlítani. De minden „kirándulás” más és más élményekkel, tapasztalatokkal gazdagít, hogy aztán a legkülönfélébb útravalót vigyük magunkkal, ha eljön a búcsú ideje.
567891011121314
9 / 26 oldal
2012. május 26., szombat

Fülöp, Evelin
Június 1. és 3. között harmadik alkalommal kóstolható immáron már több mint 100 féle üveges és közel 35 féle csapolt belga sör a Vajdahunyad várában.
Június 1-3. között egy különleges, királyi lakomának bárki részese lehet a Budavári Libamájfesztiválon.
Tagok: túl az 1 millión
Copyright © 2012
Pesti Est Kft. az Est Media Group tagja.